 |
A sokszor és sokféleképpen elemzett Szerb mű talán legszebb értelmezését egy 1937-es Magyar Hírlapban Krúdy Gyula legjobb barátjának, Várkonyi Titusznak a tollából megjelent írás adja vissza, melyet az alábbiakban közlünk: "Szerb Antal arra az izgalmas kérdésre keres választ regényében, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállani a múltba, torzónak maradt élet-epizódokkal ki lehet-e teljesíteni, megszabadulhat-e az ember énje börtönéből, hazug 'felnőttsége' bilincseiből, egy 'nem égben köttetett' és talán mégis sors-kijelölte házasság diszharmóniáiból? Ezekből a lelki élveboncolást, biztos és mély léleklátást követelő kérdésekből kiágazó problémákat vajúdja végig Szerb Antal regénybeli utasa, aki nászútjáról a véletlen cinkossága révén, szinte holdvilágos transzban megszökik fiatal felesége mellől, s mint az ifjúság nosztalgiájának megszállottja barangol, bujdosik Olaszországban, míg egy kis állomáson elhagyott párjával továbbrohan a vonat Róma felé. A harminchat éves férj Olaszországban, az író szavai szerint azon a földön, 'melyet királyok és költők nosztalgiájából építettek', vívódva akarja kiegészíteni, továbbélni azt az ifjúságot, mely visszavonhatatlanul elmerült.
Majd a következőképpen folytatja a neves színész, rendező, színházigazgató, Várkonyi Zoltán apja: "Szellemidéző, de életpárás, sugallóan valószerű játék folyik előttünk, melynek végén a holdvilág megtévesztő fényhatásai erejüket vesztik, a transzából felriasztott utas álomban kiélt halálvágyából felébredve visszaroskad az élet küszöbére, mert 'ha az ember él, még mindig történhetik valami'. Kesernyés, szomorkás happy-end ez és míg idáig kalauzolja utasát Szerb Antal, olyan ciceronénak bizonyul, akinek szavait hallgatni okulás és élmény: olasz városok élete, kultúr- és szellemtörténete színesedik meg könnyed és fölényes előadásában."
