Szakítottak, de lesz újabb Wallace és Gromit kaland

Film

Nemrég hivatalosan is bejelentették, hogy a véget ért a rengeteg kreatív ötlettel rendelkező Aardman stúdió és a még több pénzzel rendelkező DreamWorks Animation közötti, még 1999-ben elkezdődött együttműködés ? jelentette a UIP-Duna. A stúdió két kedvenc figuráját a 2005-ös Wallace és Gromit és az elvetemült veteménylényben láthatta a hazai közönség először a mozikban - noha a két gyurmafigura, az okos kutya és kissé naiv, feltaláló gazdájának kalandjait már számos rövidfilmben örökítette meg Nick Park és csapata.

A film rengeteg sikert és egy, a legjobb animációs film kategóriában szerzett Oscar-díjat hozott készítőinek, ám a két stúdió különböző elképzelései miatt véget ért a közös munka - melynek lényege, hogy a DreamWorks legalább évi két filmet szeretett volna piacra dobni, ami az Aardman stúdiónak minőségi okokból nem felelt meg.

Feltehetően a szakításban az is közrejátszhatott, hogy ugyan mind a Csibefutam, mind a Wallace és Gromit és az elvetemült veteménylény, valamint a tavaly bemutatott Elvitte a víz óriási kritikai sikert aratott, a produkciók viszont nem úgy teljesítettek a kasszáknál, ahogy a DreamWorks elvárta volna.

A szakításról David Sproxton és Peter Lord, az Aardman társtulajdonosai a következőképpen nyilatkoztak: "Mindkét cég számára a napnál is világosabban kiderült, hogy a mi ambícióink egészen más irányba mutatnak, azaz nagyon úgy néz ki, hogy elmúltak a régi szép idők." Az együttműködés végét Jeffrey Katzenberg, a DreamWorks egyik vezetője is szomorúan vette tudomásul, megemlítve, hogy személy szerint továbbra is rajongója marad az Aardman moziknak, köszönhetően azok kiváló történetszövési technikájának és a filmek tökéletes kivitelezésének.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Aardman-rajongók nem láthatnak több egészestés Wallace és Gromit filmet. A Reuters hírügynökség bejelentése szerint ugyanis már készül az új W&G történet, Nick Park pedig már a rajzolóasztalnál ül, a gyártás pedig azonnal elindul, amint kész a forgatókönyv.

Sőt, nagy valószínűséggel még idén elkészül az újabb egészestés Aardman produkció, az Ezópusz meséjén alapuló Tortoise vs. Hare, majd végre elkezdődhet a régóta beígért Crood Awakening.