Szarajevóban indulnak a Lányok

Film


FaurAnna_Lanyok_138059_1.jpg
Lányok

Augusztus 15-23. között rendezik meg a bosnyák fővárosban Délkelet-Európa prominens mozgóképünnepét, amely a régió filmtermésének legjavát mutatja be immáron 14. alkalommal. Magyar filmesek mindhárom versenyprogramba, a CineLink koprodukciós fórumra és a Talent Campusra is érkeznek.

 
A játékfilmverseny tízes mezőnyébe idén két magyar alkotás kapott meghívást. Faur Anna Lányok című diplomafilmje és Mundruczó Kornél Cannes-ban debütált Deltája. A Szarajevó Szíve fődíj sorsáról nemzetközi zsűri dönt, amelyet a Cannes-ban többszörösen díjazott világhírű török rendező, Nuri Bilge Ceylan (Éghajlatok, Messze, Három majom) elnököl. A világ filmkritikusait tömörítő FIPRESCI zsűrijében Kriston László újságíró vesz részt.
 

StudioBaestarts_KJFGNo5.jpg
KJFG No. 5

A versenyző rövidfilmek között három magyar alkotás indul ezúttal. M. Tóth Géza Ergo és Alexei Alexeev KJFG No. 5 című animációja, valamint Vécsei Márton Farkasember című 13 perces alkotása száll ringbe.

 
A dokumentumfilmek között Salamon András A város ritmusa és Szirmai Márton A süllyedő falu című munkája versenyez.
 
A CineLink elnevezésű szakmai fórumra rekordszámú magyar filmes kapott meghívást idén. Kenyeres Bálint, Tolnai Szabolcs és Török Ferenc is itt mutatja be készülő filmtervét a szakmabelieknek. A szarajevói fesztivál Talent Campus-án Béres Dániel, Lovas Balázs, Orosz Dénes, Szabó Réka és Szirmai Márton filmkészítők vesznek részt.