Száz éve alapították a Paramount Pictures filmstúdiót

Film

Adolph Zukor 

(MTI) - A Zemplén vármegyei Ricsén született, korán árvaságra jutott Zukor tizenhat évesen, 1889-ben nyelvtudás nélkül, a kabátujjába bevarrt huszonöt dollárral érkezett Amerikába. Néhány év alatt egzisztenciát teremtett, szűcsüzletet nyitott. Húszévesen látott először mozgófilmet, és rögvest felfedezte az abban rejlő üzleti lehetőséget.

 
1904-ben - boltját fenntartva - betársult egy úgynevezett nickelodeonba, ezekben a filléres bódékban néhány perces filmeket vetítettek. Idővel egész hálózatot épített ki a mozi e kezdetleges elődeiből, de mivel a piacon a nagy filmes társaságokból alakult tröszt diktált, Zukor csak függetlenként kezdhette meg harcát az érvényesülésért.
 
1912-ben 25 ezer dollárt kockáztatva megszerezte az Erzsébet királynő című francia film amerikai jogait, és kizárólagos forgalmazóként hatalmas nyereségre tett szert. Öröme csak azért nem volt felhőtlen, mert a hasznot meg kellett osztania az előadásoknak helyet biztosító színházi vállalkozóval. Zukor még abban az évben megalakította a Famous Players filmtársaságot, a Paramount elődjét - reklámja, a Híres színészek híres darabokban szlogen szállóigévé vált. A cég New Yorkban épített stúdiót, ahol a kor vezető színészeivel az aktuális színpadi sikerekből és klasszikus regényekből készített filmeket, és a Broadway-n megnyílt Zukor 3500 személy befogadására alkalmas mozipalotája, a Standard is .
 
Zukor hamarosan Kaliforniába tette át székhelyét, Los Angeles külvárosában, Hollywoodban egy narancsfarm gazdasági épületében rendezte be stúdióját. Vállalkozása 1916-ban egyesült Jesse L. Lasky játékfilmgyártó vállalatával, majd a Famous Players-Lasky Corporation bekebelezte a forgalmazással foglalkozó Paramount Picturest, és Zukor elnökletével létrejött a Paramount Pictures Corporation. A némafilm korszakban itt dolgozott a monumentális filmjeiről ismert legendás rendező, Cecil B. DeMille, olyan filmsztárokat szerződtettek, mint Mary Pickford vagy Douglas Fairbanks, akik más stúdiónál nem is vállalhattak munkát.
 
A Paramount készítette az első egész estét betöltő filmeket, az első Oscar-díjas némafilmet (Szárnyak, 1928), és helyzete a hangosfilm megjelenése után sem rendült meg. A találékony Zukor új üzleti formákat ötlött ki. Például ha valaki egy sztárjának a filmjét akarta forgalmazni, ehhez csomagban hozzácsapták a stúdió az évi teljes termését. Két évtizeden át ügyesen manőverezve kerülte el az amerikai törvényhozás által ellene indított trösztellenes eljárásokat.
 
A gyártó és a forgalmazó részleget végül az 1940-es években mégis külön kellett választani, ami átmenetileg súlyos veszteségekhez, hanyatláshoz vezetett. Az Alfred Hitchcock által rendezett thrillerek, a Love Story, a Keresztapa, a Kínai negyed és több más kasszasiker azonban megmentette a stúdiót, amely a televíziózás piacán is megvetette lábát. A Paramount készítette, illetve forgalmazta egyebek mellett a népszerű Star Trek-sorozatot, a Travolta-musicaleket, Az elveszett frigyláda fosztogatóit, a Forrest Gumpot, A rettenthetetlent, a Titanicot, Az órákat, a Mission Impossible-t, a Dreamgirlst vagy a Martin Scorsese által rendezett A téglát. A Paramount az idei Oscar-gálán hat aranyszobrocskának örülhetett, amelyeket Scorsese A leleményes Hugo című háromdimenziós családi kalandfilmje, valamint a Rango című animációs alkotás nyert el.
 
A Paramount a nagy stúdiók közül elsőként vált egyetemes vállalkozássá, amely a gyártástól a forgalmazásig és az üzemeltetésig ellenőrizni tudta a filmet. A filmstúdiót megalapító Zukor 1948-ban életművéért Oscar-díjat kapott. Matuzsálemi kort élt meg, 103 évesen, 1976. június 10-én halt meg Los Angelesben.
 
Vállalata, amely ma a Viacom tulajdonában van, napjainkban is a filmgyártás egyik fellegvára. A stúdió piramis alakú hegyet ábrázoló logóját az elmúlt évszázadban többször áttervezték. A centenárium tiszteletére tavaly decemberben készült és az idei év végéig látható változaton a "100 év" felirat olvasható, és a képet is átszínezték. Ezzel a stúdiójelképpel először a Mission: Impossible - Fantom protokoll című alkotást vetítették.