Szirtes András meglepetései

Film


szirtesandras_est.hu.jpg
 Szirtes András

"Nekem a BBS életemet meghatározó hely volt. Míg sokan mások ugródeszkának használták, hogy a főiskola után bekerülhessenek a nagyjátékfilmes szakmába, addig nekem ez a stúdió volt a lételemem. Sejtettem, éreztem, később már tudtam, hogy sosem fogok a hagyományos játékfilmstúdióknál labdába rúgni. Kísérletező, mindig új filmes nyelvet kereső, öntörvényű alkotóként csakis a BBS volt nekem az igazi lehetőség, hogy álmaimat megvalósíthassam. 

Egyrészt eleve gyűlöltem az ideológiai alapon működő nagyjátékfilm-stúdiók szellemi légkörét, másrészt sosem tűrtem volna el, hogy filmjeim koncepciójába holmi ezredmásodperc apologeták beleugassanak. A BBS-ben, bár sokszor meg kellett küzdenem a tagsággal és a vezetőségekkel, majdnem mindig el tudtam hitetni, hogy amit csinálni akarok, az nemcsak nekem fontos, hanem mindnyájunknak. 

Hiányzik is nekem az a szellemi légkör ? sokszor vad, szélsőséges, de a diktatórikus viszonyokhoz képest mégiscsak demokratikus alkotóműhely ?, ahol szabadon, bemutatási kényszer nélkül hozhattam létre filmjeim jelentős részét. Sajnálom, hogy ma már nincsen, de emléke szívemben örökké élni fog" ? vallotta be az alkotó. 

További részleteket a Balázs Béla Stúdió és a Sade márki élete, a Dear Daughter és a Juliette rendezőjének kapcsolatáról január 7-én, csütörtökön 18 órától tudhatunk meg a Műcsarnokban, a BBS 50 - Más hangok, más szobák - Rekonstrukciós kísérlet(ek) című kiállítás keretében. A tárlat ? ahol a Szirtes-programon kívül is számos érdekesség várja a látogatókat ? még február 21-ig látogatható.