Szlovák filmhét az Örökmozgóban

Film

(MTI) - A filmarchívum, a budapesti Szlovák Intézet és a pozsonyi Szlovák Filmintézet által szervezett egyhetes rendezvény célja egyebek mellett, hogy ismert, népszerű filmeken keresztül meséljen a szlovák történelemről - írta Fejes Katalin.
    Hozzáfűzte, hogy a csaknem fél évszázadot áttekintő Szlovák filmhét keretében a pozsonyi Koliba filmstúdióban készített koprodukciós alkotásokat is láthatnak az érdeklődők, de megnézhetnek néhány olyan magyar filmet is, amelyekben szlovák színészek játszottak.
    Az ismertető szerint az Örökmozgó műsorra tűzi egyebek mellett Stefan Uher 1986-os rendezését, A hatodik mondatot, Zoro Záhon A hentessegéd című filmjét, Miloslav Luther Átkelő a Dunán című alkotását, valamint Juraj Jakubisko 1983-ban készült munkáját, Az ezeréves méh első és második részét.
    Az érdeklődők láthatják Jiri Krejcik Éjféli mise című filmjét, Andrej Lettrich magyar koprodukcióban készített Fegyverbe, lázadók! című alkotását, Vlado Fischer 2007-es rendezését, a Felezési időt, továbbá Martin Sulík Gyöngédség című munkáját.
    A programban szerepel Kósa Ferenc 1970-ben készített filmje, az Ítélet, Deák Krisztina Jadviga párnája című alkotása, Jozef Zachar munkája, a Nincs más út, valamint Bán Frigyes 1958-as rendezése, a Szent Péter esernyője.
    Az Örökmozgóban rendezett filmhéten levetítik Václav Vorlícek cseh-magyar koprodukcióban készült, Tomás, a solymár című filmjét, Szörény Rezső Tükörképek című munkáját és Maár Gyula Végül című alkotását is.