Szögekkel teletűzdelt fejű Pinhead újjáéled

Film

Clive Barker

Clive Barker regényeivel és mozijaival alapjaiban ugyan nem reformálta meg a horror és fantasy világát, de azt azért nem vitathatjuk el tőle, hogy újabb dimenziókat nyitott meg a műfaj előtt. A betűvetés világából a filmezés felé nyitó Barker neve elsősorban azoknak lehet ismerős, akik a nyolcvanas évek végén előszeretettel rémisztgették magukat a Hellraiser című mozival vagy három évvel később beszerezték az Éjszaka szülöttei című remeket.

Ha máshonnan nem is, a tűfejű kenobitát ábrázoló plakátja miatt mindenki számára ismerős Hellraisert is elérte a végzet, újrafeldolgozásra ítélték. 2006 októberében még úgy volt, hogy Barker maga írja és rendezi a remake-et, a Variety pár nappal ezelőtti jelentése óta tudjuk: a mester kiadta a kezéből a gyeplőt, és azt két elsőfilmes rendező, Julien Maury és Alexandre Bustillo markába nyomta. Az eddig csak Franciaországban, Németországban és Törökországban bemutatott Inside-ról vegyes kritikák jelentek meg. Tucatnyi, a zsáner elsőszámú szószólóinak számító internetes oldal a 2007-es év legjobb filmjének választotta a franciák produkcióját, míg a széles közvélemény előtt ismertebb szaksajtó (pl. Variety, Hollywood Reporter stb.) a barátját egy autóbalesetben elvesztő terhes lány történetét feldolgozó mozit klisétengerként említi, mely a több liter vér arcunkba loccsantásánál nem tud többet. Ettől függetlenül a Weinstein Company égisze alá tartozó Dimension Films természetesen bízik a sikerben, és különben is Bob Weinstein szerint "a két alkotó az Inside című filmmel már bizonyította hihetetlen tehetségét és kreativitását".

Pinheadet Barker korábban Paul Bettanynak szánta, de az új rendezők megjelenésével egyelőre nem tudni, ki játszhatja az akupunktúrakezelt fejű főgonoszt.