Tamperétől Tiburonig

Film

Tegnap kezdődött és a hét végéig tart Észak-Európa legrégebbi rövidfilm mustrája, a 36. Tamperei Filmfesztivál. A finnországi rendezvény versenyébe Kenyeres Bálint Before Dawn-ja és Nagy Dénes Kovács Éva című alkotási kaptak meghívást Magyarországról. A finnországi fesztiválhoz filmvásár és szakmai rendezvények is társulnak. A nemzetközi versenyprogram 38 meghívottját a nagyvilág 70 országából érkező 2600 nevezésből választották ki.

Szófia március 9-én kezdődő nemzetközi filmfesztiváljára Pejó Róbert Adrián Dallas Pashamende című filmje kapott meghívást.

Koppenhágában a Dán Filmintézet szervezésében rendezik meg a "Betiltott filmek fesztiválját". A március 9-én kezdődő vetítéssorozaton bemutatják Bacsó Péter A tanú, Gazdag Gyula Bástyasétány 74 és Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című éveken át dobozban tartott filmjeit.

Dél-Amerika A-kategóriás filmfesztiváljára a Mar del Plata-i mustrára Mundruczó Kornél Johanná-ja kapott meghívást a "Nézőpontok" elnevezésű válogatásba. A közel 300 filmet bemutató nagyszabású fesztivált 2006. március 9. - 19. között rendezik meg. A European Film Promotion által kezdeményezett filmeladást támogató "Film Sales Support" keretein belül hat európai film vesz részt az argentínai filmfesztiválon, köztük Gauder Áron Nyócker! című világotjárt animációs filmje.

Reflektorfényben a magyar mozi ? a kaliforniai Tiburonban március 9-én kezdődő filmfesztiválon az elmúlt év magyar filmjeiből mutatnak be válogatást. Böszörményi Zsuzsa, Deák Krisztina, Gárdos Péter, Kenyeres Bálint, Koltai Róbert és Ragályi Elemér munkáit tűzi műsorára az 5. alkalommal megrendezett tiburoni filmfesztivál.

Fantasztikus filmek Brüsszelben - Gárdos Péter A porcelánbaba című alkotása kel versenyre a brüsszeli BIFFF-en, a fantasztikus filmek nemzetközi seregszemléjén. Az 1979-es alapítású verseny fődíja a Holló, melynek sorsáról nemzetközi zsűri dönt. A számos külföldi elismerésben részesült A porcelánbaba című alkotás mellett a Dési ? Móray alkotópáros által jegyzett A 639. baba című magyar sci-fit is műsorra tűzi a közkedvelt brüsszeli fesztivál.