Tapsoltak Berlinben Hajdu Szabolcs filmjének

Film


BibliothequePascal_01_by_port_hu.jpg
 Biblioth?que Pascal

(MTI) - Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a bemutatóra a Berlinale egyik helyszíneként szolgáló központi filmszínházban telt ház, mintegy 700 néző, köztük az európai filmszakma számos meghívottja előtt került sor. Az idei 41. Magyar Filmszemlén győztes alkotást egyetlen magyar filmként hívták meg az idén 60 éves fesztivál Fórum szekciójába.

   
A film hatalmas tapsot kapott, a vetítés után beszélgetést rendeztek Hajdu Szabolcs rendezővel, továbbá feleségével, a főszerepet alakító Török-Illyés Orsolyával, valamint Nagy András operatőrrel. A rendezvény külön színfoltja volt, hogy a színpadon megjelent kislányuk, Hajdu Lujza, aki szintén játszik a filmben. Mind a szakma részéről, mint a közönség soraiból több kérdés hangzott el a filmmel, illetve a magyar filmgyártással kapcsolatban. Vezér Éva szerint a szakma képviselői és a jelenlévő újságírók közül többen gratuláltak.
  
A filmet forgalmazó cég egyébként előrehaladott tárgyalásokat folytat a Biblioth?que Pascal eladásáról. A Magyar Filmunió számára szintén úgy tűnik, hogy a film ígéretes fesztiválkörút elé néz a nemzetközi filmfesztiválokon.
 
Kritikánk a filmről:
 
Interjúnk a rendezővel: