Tarr Béla alkotása kapta a filmkritikusok fődíját

Film


kormos_bok_derzsi_tarr_k_epa20110215412.jpg
Kormos Mihály, Bók Erika és Derzsi János magyar színészek, valamint Tarr Béla
 
(MTI) - A Berlinalén a Diego Lerer argentin kritikus vezette 9 tagú, nemzetközi szakírókból álló zsűri döntött úgy, hogy a 16 világpremiert felvonultató versenyprogramból a magyar alkotásnak adja a fődíjat. Az elismerést a péntek esti ünnepségen Fred Kelemen, a film operatőre vette át.
    
A torinói ló magyar-német-francia-svájci korprodukcióban készült, a Magyar Mozgókép Közalapítvány, az OKM és az NKA támogatásával. A filmben Derzsi János és Bók Erika alakítja a főszerepeket. Tarr Béla ezúttal is Krasznahorkai Lászlóval dolgozott együtt az alkotáson. A csaknem két és fél órás film hat napot mutat be, a történet Friedrich Nietzsche és egy ló találkozását szövi tovább. A filozófus az 1880-as években az utcán sétálva védelmére kelt egy lónak, amelyet kocsisa kegyetlenül vert. 
    
A torinói ló ötlete már a nyolcvanas évek óta foglalkoztatta Tarr Bélát, de csak akkor vették elő, amikor A londoni férfi forgatása leállt egy évre.
    
Tarr Béla, aki időközben hazatért Berlinből, úgy fogalmazott: "a FIPRESCI díja jóleső érzés, mert arról szól, hogy az ember a szakmáját jól végezte". "A FIPRESCI díj egy szakmai díj, tehát a legjobban hozzáértők, a filmkritikusok döntenek a film értékéről, és hogy ha ezt több ország kritikusa teszi, és azt mondja, hogy ennek a dolognak van valami jelentősége, akkor annak természetesen örülünk, hogy úgy mondjam, visszaigazolását látjuk a dolognak" - fogalmazott a rendező.
    
A film berlini fogadtatásáról felidézte: "ott ült abban a hatalmas teremben majdnem 2000 ember és iszonyatos hosszú ideig csillogó szemmel tapsoltak. Ennél én többet nem kívánhatok és nem is kérhetek senkitől. Pláne ahhoz képest, hogy ez milyen film: fekete-fehér, nyomorúságról szóló, az emberi létezés nehézségéről beszélő film, ezért hatalmas dolog, hogy ebben a plasztik világban meg tudta érinteni az embereket. Ez nekem önmagában elég, a többi már csak a karácsonyfára a dísz".
    
A torinói ló világpremierje kedden volt a Berlinalén, azóta a filmet már 23 ország forgalmazója megvásárolta.
    
A nemzetközi filmkritikusokból álló zsűri ünnepségét a hagyományoknak megfelelően a hivatalos díjátadó előestéjén tartották meg Berlinben.