Tarr-filmek Tajvanban és New Yorkban

Film

Tajvan nagy hagyományokkal rendelkező nemzetközi seregszemléje idén Tarr Béla eddigi életművét mutatja be retrospektív programjában. A 41. alkalommal megrendezésre kerülő kéthetes fesztiválon Tarr Béla tizenegy filmjével találkozhat a közönség, köztük az 1977-ben készített Családi tűzfészekkel, Tarr legelső játékfilmjével, valamint a legutóbbi, 2000-ben bemutatott Werckmeister harmóniákkal.

Víg Mihály, a Tarr-filmek zeneszerzője lesz a fesztivál díszvendége. A tajpeji filmünnep több mint 100 filmből álló sokszínű programot mutat be egyébként november 25. és december 5. között.

A világ másik felén, a múlt szombaton felújítva megnyitott New York-i MoMA (Museum of Modern Art) 2005. decemberéig a mozi elmúlt 112 évének mindegyikéből bemutat egy filmet.

Ezek között szerepel Tarr Béla Prológus című rövidfilmje is, amelyet idén november 27-én vetítenek. A filmet Magyarországon az Európai Unióhoz való csatlakozás alkalmából vetítették a Duna Televízióban, első alkalommal pedig a 2004-es Filmszemlén mutatta be a rendező a sajtónak.
A Prológus a Visions of Europe elnevezésű, 25 részes nemzetközi filmösszeállítás részeként a dán Zentropa és a ZDF Arte megrendelésére készült.

(Magyar Filmunió)