Tarr-szimpózium a szegedi Grand Caféban

Film

Tarr nem csupán a magyar filmkánon klasszikussá érett, kihagyhatatlan alkotója, de kultikus alakja is egyben. A klasszikus címke most már kötelező ugyan, de szentségében hamar érinthetetlenné is válhat általa a művész. Tarr Béla filmjeit éppen a kultikus státusz védi meg attól, hogy puszta filmtörténeti ereklyévé váljanak - vélik a szervezők. 

 
A 15 éves Sátántangó ünneplése éppen annak bizonyítéka, hogy bár 15 év alatt jelentősen megváltozhatnak egy film értelmezési keretei (ahogyan a Sátántangó sem pontosan az, ami 15 évvel ezelőtt volt), az értelmezés, azaz maga a mű hozzáidomul az új kontextushoz, arra akaratlanul is rímel, reflektál, feltárja rejtett titkait. Erre pedig csak a legnagyobb művek képesek. 
 
A jubileum azonban nem pusztán egyetlen műnek, hanem egy hosszú alkotói folyamatnak is az ünneplése, s bár a Sátántangó kétségtelenül a legnagyobb formátumú film az életműben, mégis azoknak a formanyelvi és stilisztikai megoldásoknak az esszenciájaként ismerhető fel, amiket Tarr korai korszakában, mindenekelőtt a Családi tűzfészek és a Kárhozat című filmjeiben kísérletezett ki. 
 
A szervezők tisztában vannak azzal, hogy az a szimpózium, amit a Tarr-életmű tiszteletére rendeznek, csak kísérlet, csupán egy állomás lehet a dinamikusan változó értelmezési mezőben. Az ünneplés és a szimpózium apropójaként azonban bemutatják a Tarr-életmű emblematikus darabjait, köztük a Sátántangót is, amit egyébként minden évben egyszer különben is műsorra tűznek a szegedi Grand Caféban. 
A szimpózium programja
10.00: Kovács András Bálint (ELTE, Művészettudományi és Médiakutatási Intézet): Egy életmű fehéren-feketén. Tarr Béla helye a kortárs filmművészet kontextusában 
 
11.30: Kiss Attila (SZTE Angol Tanszék, Kulturális Ikonológia és Szemiográfia Kutatócsoport): A letapogatás mint vizuális esemény: Tarr Béla ismeretelméleti laboratóriuma 
ebédszünet 
 
15.00: Bombitz Attila (SZTE Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszék): Fénysötétlés. A Sátántangó irodalmi kontextusai 
 
17.00: Vincze Teréz (ELTE, Művészettudományi és Médiakutatási Intézet): Az örökkévalóság táncrendje. A Sátántangó időproblematikája 
 
19.00: Pódiumbeszélgetés - Vendégek: Tarr Béla, Hranitzky Ágnes, Víg Mihály, Székely B. Miklós, Medvigy Gábor, Téni Gábor. Beszélgetőtársak: Katz Kata (SZTE BTK, egyetemi hallgató), Tóth Zoltán (SZTE BTK, PhD hallgató), a Grand Café munkatársai 
 
A szervezők a szimpóziumra egy füzetet is összeállítottak, ami a következő címen érhető el: http://www.grandcafe.szeged.hu/villanyfuzet/pdf/tarr-univerzum-ebook.pdf