A Taxidermia a 2006-os év filmje

Film

A European-Films.Net ugyan nem régóta működik, de szakmai körökben máris hírnevet vívott ki magának igényes írásai, naprakész információi és interjúi miatt. Mint minden magára valamit is adó honlap, a European-Films.Net is decemberben egy Top10-es listát állított össze a 2006-os év filmterméséből. A Boyd van Hoeij szerkesztette portál első helyre Pálfi György általunk is sokat dicsért Taxidermiáját tette.

A moziplussz.hu-nak kérdésére van Hoeij elmondta "2006 középszerű év volt, és csak néhány film magaslott ki, így nem volt nehéz megállapítani, hogy a Taxidermiánál jobbat nem láttam." Márpedig a fiatal holland filmkritikusnak lehet hinni - állapítja meg a Moziplussz, hisz részt vett az év összes nagy filmfesztiválján, és talán mindenkinél több európai filmet látott. Tervei szerint egy hónap múlva a budapesti Filmszemlén is részt vesz, mert nagyon izgalmasnak tartja a fiatal magyar filmet. Ezt promotálva nemrégiben Magyar Filmhetet tartott weblapján.

A European-Films.Net összeállította lista másik érdekessége, hogy a top10-be nem kerültek be olyan nagy volumenű mozik, mint Almodóvar Volverj-e, Ken Loach cannes-i Arany Pálmás The Wind That Shakes the Barley című mozija, vagy Florian Henckel von Donnersmarck megfigyelős alkotása, a Das Leben der Anderen, nem is beszélve Stephen Frears Királynőjéről és Guillermo del Toro Pán labirintusáról.

Helyettük a második helyre került a norvég (gördeszkásból filmrendezővé avanzsálódott) Joachim Trier a Karlovy Vary filmfesztiválon két díjat is bezsebelt, Jules és Jim-i hangulatot árasztó Reprise című mozijával, míg a harmadik helyet egy finn mozi, - az északiak egyik legnagyobb fiatal tehetségének számító Aku Louhimies dirigálásában - Frozen City érdemelte ki. A nagy szuperprodukciók közül egyedül a Parfüm verekedte be magát a legjobbak közé (5.hely). A Michel Gondry rendezte The Science of Sleep "csak" a tizedik lett.

A teljes lista, és az indoklások a következő oldalon megtalálhatók: http://european-films.net/content/view/536/62/