A Taxisofőr forgatókönyvírója vászonra viszi Yoram Kaniuk világhírű művét

Film

Yoram Kaniuk Adam Resurrected című művét viszi vászonra, amely egy Arad nevű helység elmegyógyintézetében játszódik, a Negev sivatagban ahová a holocaust túlélők egy csoportja érkezik beutalóval. Az elbeszélés egyik főszereplője, Adam Stein, korábbi cirkuszi bohóc, aki minden erejével azon fáradozik, - olykor, mint egy minden bajra gyógyírt jelentő orvos, máskor, mint a pácienseknél is "súlyosabb eset" -, hogy megértse azt a zárt világot, amelyben a józan ész és az őrület visszafordíthatatlanul összemosódott.

"Kaniuk elbeszélése 1969-es első megjelenésekor kevés kritikai figyelmet kapott. Azonban 1981-ben, amikor színpadra alkalmazták és Mesibat Purim (The Purim Party - A purim-összejövetel) címmel bemutatták, 28 olyan kultúrába lépett be, amely éppen az önmeghatározás korát élte, nemcsak mint holokauszt utáni kultúra, mint "cionizmus utáni" kultúra" - írja a Múlt és Jövő folyóirat internetes kiadása, a multesjovo.hu.

A produkciót Romániában, Izraelben és Németországban jövő nyáron kezdik forgatni.