Televíziós alkotások szemléje

Film

Az idei esemény helyszíne Pécs városa, míg a díjkiosztónak a Művészetek Palotája ad otthont.

Tizenhárom kategóriában lehetett nevezni, melyekre összesen a fővárosból, a helyi televíziós alkotóműhelyekből, valamint határon túli szerkesztőségekből 424 pályázat érkezett.

A továbbjutott 94 művet a szakma egy-egy szemledíjjal jutalmazza. Három alkotói kitüntetés is kiosztásra kerül, amellyel a legjobb egyéni teljesítményeket ismerik el. A szakmai programokon (előadások, fórumok), vetítéseken, közönségtalálkozókon ingyenes a részvétel, mind a sajtó, mind a nagyközönség számára.

Az Országos Rádió és Televízió Testület 35 millió forinttal járult hozzá az esemény megrendezéséhez.

A Koltai Lajos vezette 9 tagú zsűriben helyet foglal többek közt, Bence György, Szász János, Szekeres Tamás, a Nemzeti Sport főszerkesztője, Pauska Zsolt, a Reggel főszerkesztője. Pécsi egyetemistákból álló diákzsűri dokumentum- és szórakoztatóműsor kategóriában oszt díjakat.

A nézők is szavazhatnak a sajtóban közzétett szavazólapokon és az országban terjesztett levelezőlapokon az általuk legjobban ítélt televíziós műsorra, valamint legnépszerűbb tévés személyiségre.