Tény-árnyék

Bár Drakulának nemigen van köze Szőczi Árpád filmjéhez, a Drakula árnyéka - A romániai forradalom kitörésének valódi története címet (pontosabban az első felét) megbocsátjuk a film felkavaró, helyenként már-már krimivel vegyített akciófilmbe illő történetmesélése okán. A film erőssége, hogy egy egészen belátható távolságon belüli, a kedélyeket még ma is borzoló eseményhez, az 1989-es romániai forradalomhoz vezető történésfolyamot nem elemzőkön keresztül mutat be, hanem az egykori aktív résztvevőkkel járja végig a hajdani sorsfordító pillanatok helyszíneit.

 

A dokumentumfilm fókuszában az akkoriban temesvári lelkészként tevékenykedő, jelenleg EP-képviselő Tőkés László áll, aki a kommunista diktatúra kisebbség- és népellenes politikája elleni határozott fellépésével, a félelembe fojtott hallgatás megtörésével vívta ki a román titkosrendőrség, a Securitate ellenszenvét. A református lelkész merészsége, kitartása a Nyugat érdeklődését is felkeltette, így jutott el Erdélybe a film másik két narrátora, a volt québec-i tartományi miniszter Michel Clair és Réjean Roy, a Radio Canada riportere.

 

A két kanadai titokban szeretett volna tévéinterjút készíteni Tőkéssel, ám a bemikrofonozott parókia és a kamerák becsempészésének kihívása rendkívül szervezett együttműködést igényelt. A titkosrendőrség árgus szemei mindent láttak: a film ezt jó érzékkel nem csak a küldetés végrehajtóinak oldaláról, hanem a Securitate egykori őrnagyának visszaemlékezésein keresztül is megmutatja. Az őrnagy mosolyogva meséli például, hogy a poloskák elhelyezése érdekében szükséges fúrások zaját az utcára rendelt légkalapáccsal nyomták el - mintha csak egy gyerekcsínyt kommentálna. Még ennyi év után sem ismeri el, hogy a Securitate nem tudott a temesvári templom karzatán elkészült interjúról (ez a terület feltehetően a kórus miatt nem volt bemikrofonozva). A végül kalandos utakon kicsempészett kazettákat értékük ellenére senki nem merte lejátszani, míg végül a Panoráma című műsor mutatta be, ami - a Tőkés László kilakoltatása elleni tüntetéssel együtt - közvetve a romániai forradalom kirobbanásához vezetett.

 

A Petényi Katalin és Kabay Barna által jegyzett Hitvallók és ügynökök - Az igazság szabaddá tesz benneteket a Szőczi-filmhez hasonlóan egy máig tisztázatlan és aktuális problémára irányítja a figyelmet. Az egyházi személyek, intézmények ellen a II. világháború után indított módszeres hajtóvadászat történeti dokumentumokon és megrendítő visszaemlékezéseken keresztül elevenedik meg, egyúttal a beszervezett papok kétszínűségéről is lerántja a leplet. A ranglétrán elégedett léptekkel felfelé igyekvő besúgók a Római Magyar Akadémia igazgatói posztja után rövid időn belül püspöki kinevezést kaptak, így az intézmény az egyik visszaemlékezés szerint nem volt más, mint kémközpont. Persze akadtak, akik kitartottak Istenbe vetett hitükben: nekik a meghurcoltatás, sok esetben a kivégzés jutott osztályrészül.

 

A film főnarrátora Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, aki éleslátóan mutat rá a klérus tetteinek, elmúlt évtizedeinek neuralgikus pontjaira. "Az igazság szabaddá tesz benneteket" - hangzik a film Jánostól vett mottója, a főapát pedig ennek jegyében hangsúlyozza: szembe kell nézni a múlttal, a hibáival, hiszen csak ennek árán lehet vissza-, illetve megszerezni az emberek bizalmát.

 

Ebben a bizalomban nem szenvedett viszont hiányt Fonyó Gergely Élő történelem - Domonkos Miksa című filmjének - a szó szoros értelmében vett - főhőse, aki zsidó származású magyar századosként és a Zsidó Tanács műszaki osztályának vezetőjeként oroszlán módjára védte a zsidókat a II. világháború idején. A budapesti gettó kiszolgáltatott lakóinak egyik felügyelőjeként akkor is kiállt védencei mellett, amikor mindenki más rejtekhelyekre menekült. Századosi egyenruhájában még a legelvetemültebb németeket és nyilaskereszteseket is tiszteletadásra késztette, a Dávid-csillagot pedig nem volt hajlandó feltenni. És bár az egyik terrorista diktatúra nem talált rajta fogást, a soron következő koholt vádak alapján börtönbe vettette, szabadulása után a kiállt gyötrelmekbe belehalt. Az Élő történelem címet a rendező bevallása szerint Domonkos Miksa fiának, Istvánnak a beszámolói okán választotta, hiszen személyesen átélt élmények szólalnak meg a szavaiban.

 

Ugyancsak ilyen értékes történetekkel, személyes emlékekkel ismerteti meg a nézőt Lakatos Iván alkotása, a 16. zsoltár - Volt egyszer egy színház..., amelyben az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) által 1939 és 1944 között működtetett színház tündöklését és bukását élhetjük végig. A Goldmark színházként ismert szerveződés a zsidótörvények következtében ellehetetlenült zsidó előadóművészek mentsváraként, több száz előadással igazi sikertörténetnek mondható. A társulat utolsó élő tagjai, Zsudi József színész és Karádi Béla "mindenes" olyan boldogan és derűsen idézik fel a színházhoz kötődő apró történeteket, arcokat, mintha a világháború borzalmai a közelben sem lettek volna.

 

Ez a lelkes társulat, amely olyan neveket tudhatott művészei közt, mint Ráday Imre, Beregi Oszkár vagy Pártos Erzsi, nem csak a színészek, hanem a közönség számára is egy kis szigetet, menedéket jelentett. A filmben nem csupán a két társulati tag benyomásait hallhatjuk: korabeli hangfelvételek, idézetek és archív fotók is hozzájárulnak az egyszervolt színházról körvonalazódó összképhez. E filmek mindegyike bizonyíték arra, hogy a dokumentum- és tudományos műfajnak a közhiedelem ellenére igenis van létjogosultsága - hiszen a kollektív emlékezet szempontjából fontos mozzanatokat, tényeket konzervál, őriz, de mindenekelőtt felelevenít, helyenként felkavar. Épp ahogyan egy jó filmnek illik.