Tetszett a Delta a The New York Timesnak

Film

 

(MTI) - Kifejező látványvilágú, érzelmileg sűrű dráma - írta a tekintélyes napilap a magyar rendező filmjéről, amely a 2008-as Magyar Filmszemlén fődíjat kapott, és ugyanabban az évben Cannes-ban elnyerte a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének díját is.

 
Az újság kritikusa szerint Mundruczó Kornél szinte beteges komorságról és a jelképekhez való vad rajongásról tesz tanúbizonyságot, filmje részben mintha Terrence Malick Mennyei napok című filmjének adózna.
 
 

A The New York Times rendkívül vonzónak nevezte a film átgondolt kompozíciót és a pontos színhasználatot, valamint a természet néhány legnyersebb hangját - például sirályok vijjogását és békák brekegését - ünneplő hangzásvilágot.

A Delta cselekménye egy középkori horrortörténet módjára bontakozik ki, néha megnevettet, gyakran viszont csodálatos - írta a kritikus a magyar nyelven, angol felirattal látható filmről.
 
A The New York Times két évvel ezelőtti cannes-i tudósításában gyönyörűen fényképezett filmnek nevezte Mundruczó Kornél alkotását. A kritikus már akkor is méltatta a költőien fényképezett arcokat és természetet, azt, hogy a rendező mesterien bánik a hangokkal, de megjegyezte: a kritikusok szűk körének szánt művészfilmről van szó.
 

A Magyarországon és külföldön is nagy sikert aratott, német-magyar koprodukcióban készült film helyszíne egy kiüresedett kikötőváros a Duna deltájában. A tékozló fiú hazatérése felborítja a család életét, hiszen a húg inkább bátyját és a nomád életet választja, mint a mostohaapjával való együttélést. A közösség nem hagyhatja megtorlás nélkül, hogy a két testvér a világtól elvonulva együtt éljen. Bűnhődniük kell, el kell bukniuk, hogy a közösség rendje helyreálljon.