Tetszett a nemzetközi sajtónak Almodóvar új mozija

Film

A Volver (Visszatér) nagy valószínűséggel az idei Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjának része lesz. "Az előválogató bizottságnak tetszett. A végleges választ áprilisban kapjuk meg" - nyilatkozta a rendező. A nemzetközi sajtó is meleg fogadtatásában részesítette a most debütáló filmet. A madridi bemutatót követően egy újságíró egyenesen "ajándéknak" titulálta a vígjátékot, amelynek megvan az esélye, hogy minden eddigi Pedro Almodóvar filmnél szélesebb közönséghez jusson el - jelentette a filmet hazánkban forgalmazó Budapest Film.

A főszereplő Penélope Cruz egy sötét múltú ifjú anyát alakít, aki megélhetési gondokkal küzd. Egy napon visszatér a halálból anyja szelleme, hogy lányai és unokája sorsát rendbe hozza. Az anya szerepében Carmen Maura látható, az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, A vágy törvénye és a Matador főszereplője.

A film sok szempontból visszatérést jelent nemcsak címére gondolva, hanem a mű egészét illetően. A rendező ismét Maurával és Cruzzal forgatott, ismét világosabb hangvétel és a női szereplők dominanciája jellemzi a Rossz nevelés férficentrikus, erős drámája és a Beszélj hozzá! után. A helyszín is ismét egy vidéki szélfútta falu, Almodóvar gyerekkorának színhelye, La Mancha tartományban.

A rendező elismerte, hogy Cruz vonzó külseje miatt kicsit kilóg a film többi prostituált-típusú karaktere közül, de megjegyezte, hogy a színésznő által megformált figura valójában az 1984-es Mit vétettem, hogy ezt érdemlem? című művének főhőse, húsz év múlva. A szenvedő háziasszonyt akkor Maura játszotta.

Penélope Cruz, aki eddig két Almodóvar filmben szerepelt (Eleven hús, Mindent anyámról) a Volver sajtótájékoztatóján elmondta, hogy tinédzser korában mindig belógott a rendező filmjeire a moziba, és az 1990-es Kötözz meg és ölelj! adta meg számára a nagy inspirációt, hogy színésznő legyen. "13 évesen láttam azt a filmet. Azon a napon eldöntöttem, hogy keresek egy ügynököt magamnak."

A Volver a magyar mozikban várhatóan szeptembertől látható, de addig is az előzetes ide kattintva érhető el.