THE CORPORATION - Hajsza a pénz és hatalom után

Film

 

A THE CORPORATION három részből álló dokumentumfilm-sorozat, mely egyrészt a nagy részvénytársaságok különös történetét, belső működését, a környezetre és a társadalomra gyakorolt ellentmondásos hatásait mutatja be kritikus szemmel, másrészt a lehetséges jövőjüket veszi számba.

A téma időszerűségét jól igazolja, hogy ma már a WTO-n keresztül a filmben tárgyalt részvénytársaságok egyre gyakrabban rákényszerítik akaratukat a demokratikusan választott kormányokra is.

Mark Achbar és Jennifer Abbott rendezők filmjük készítésénél Joel Bakan: "The Corporation - Beteges hajsza a pénz és a hatalom után" című könyvére építkezve arra tettek kísérletet, hogy a maga meztelen valóságában vizsgálják meg az óriásvállalatok működését és értékrendjét.
Az így kapott diagnózis meglehetősen ijesztő: a nagy társaságok személyiségvonásaikat tekintve erkölcstelenek, egocentrikusak, érzéketlenek, csalárdak - vagyis egy pszichopata beteg tüneteit mutatják.

Az alkotók a gyógymódot keresve megvitatták tapasztalataikat a világ néhány vezető vállalatának (Shell, Pfizer, IBM, Goodyear) csúcsvezetőivel, és olyan politikai gondolkozókkal és kritikusokkal is, mint Milton Friedman Nobel-díjas közgazdász, Vandana Shiva indiai fizikus és környezetvédő aktivista, Noam Chomsky, médiakritikus és a Massachusetts Institute of Technology nyelvész professzora, Naomi Klein globalizáció-kritikus író, és a dokumentumfilmes Michael Moore

.

 

A több mint 40 megszólaltatott interjúalany között vannak továbbá vezérigazgatók, brókerek, tőzsdeguruk és ipari kémek.
A nagyszabású és komplex dokumentumfilm forgatása hat évig tartott, a riportok mellett felhasználtak hozzá tévés reklámszemelvényeket, másodvonalbeli mozifilmekből való jeleneteket, és vállalati propagandafilmeket is.
Az eredmény egy témáját tekintve váratlanul érdekes és szellemes, de az igényességből és korrektségből nem alkudó dokumentumfilm, melynek konklúziója: a nagy társaságok az üzleti világban betöltött helyének és szerepének kérdése kemény dió, amit azért muszáj lesz valahogy feltörni.

 

A THE CORPORATION korunk legnagyobb hatalmú intézményét, az óriás részvénytársaságot veszi górcső alá.
Végigkíséri útját születésétől mai világhatalmáig, és közben fényt derít a meglepően messzire ható következményekre, amelyek a társaságok jogi személyiséggé minősítéséből erednek.

A THE CORPORATION megpróbálja számba venni, hogyan hatja át életünket minden ízében az óriásvállalatok kultúrája, jelképrendszere és ideológiája.
E cégek hatalma miatt világszerte erősödő aggodalom nyomába eredve ütközteti egymással a bennfentesek, kívülállók, radikálisok és konzervatívok nézeteit.

A múlt uralkodó intézményei - az egyház, a királyság, Kelet-Európában a kommunista párt - idővel mind szerényebb szerepre kényszerültek. Aligha valószínű, hogy a történelem e szabályára pont az óriásvállalatok fognak rácáfolni. Milyen jövő vár a részvénytársaságokra?

Az alkotók
 

Rendezte: Mark Achbar és Jennifer Abbott
Producer: Mark Achbar és Bart Simpson
Írta: Joel Bakan

"A fő célom a The Corporation c. filmmel az volt, hogy felforgassam a hagyományos elképzeléseket az óriáscégek társadalomban betöltött szerepéről, és hogy láthatóvá tegyem a szerepük nyilvánvaló bizarrságát.
Ha a világ sorsáról van szó, nem hiszem, hogy "kiegyensúlyozott" tévés újságírással kellene, szabadna legitimizálnunk, érintetlenül hagynunk a romboló erőket. Viszont érdekelnek, sőt, őszintén lenyűgöznek a gazdasági globalizáció és a részvénytársaságok hatalmi törekvéseinek szószólói.
Egy olyan filmben, mely a társaságokról próbál valós képet festeni, muszáj meghallgatni őket is, megérteni szándékaikat, és felfedni a társaságoknál dolgozó jó szándékú emberek aggodalmait."
/Mark Achkbart/