Theron nélkül forog a Kidman-film

Film

 

Theron a filmben a Kidman által megformálandó festőművész, Einar Wegener (később Lili Elbe) kaliforniai születésű feleségét, a szintén képzőművész Gerda Gottliebet (később Wegenert) alakította volna, de végül nemrégiben visszautasította a szerepet. 

Einar Wegener a szóban forgó nemátalakító műtéteken (szám szerint ötön) 1930-31 folyamán esett át. Női valójának felfedezését egyébként a művész éppen feleségének köszönhette, hiszen Gerda többször megkérte, hogy harisnyában és magassarkú cipőben álljon modellt neki. Ezt követően született meg Lili, miután Wegener otthon, majd nyilvánosan is rendszeresen női alteregója bőrébe bújva, női ruhában jelent meg. 

A The Danish Girl David Ebershoff regénye alapján készül, és Kidman nemcsak a főszereplője, hanem társproducere is lesz. Nemrégiben hozták nyilvánosságra, hogy a film rendezői székét Anand Tucker helyett Tomas Alfredson, az Engedj be! direktora foglalhatja el. 

Charlize Theron távozásának okát a produkcióból nem indokolták, és még azt sem lehet tudni, ki fogja helyettesíteni Gerda Wegener szerepében. Ugyanakkor Alfredson közlése szerint a forgatás hamarosan elkezdődik. 

Ennek érdekében a rendező a már korábban beharangozott hidegháborús kémfilmet, John Le Carré Árulásának (Tinker, Tailor, Soldier, Spy) adaptációját csak a The Danish Girl után fogja leforgatni, a Wegener-filmet azonban a tervek szerint még így is csak 2011-ben fogják bemutatni. 

Amiben viszont a The Danish Girllel ellentétben minden bizonnyal látható lesz a távolabbi jövőben Charlize Theron, az a Hancock című szuperhősmozinak a múlt héten (a rendező által) hivatalosan is bejelentett folytatása.