Neil LaBute különös ember. Az elmúlt tíz évben egyre sikeresebb, egyre nagyobb filmeket készít: az első, amivel rögtön díjat nyert a Sundance filmfesztiválon (Férfitársaságban, 1997), mindössze 25 ezer dollárba került és két hét alatt forgatták le. A legutóbbi, a Kínos közelség (Lakeview Terrace) már nagyköltségvetésű thriller Samuel L. Jackson főszereplésével, ám a rendező eközben folytatja színházi pályáját is, és bár a Broadway-n és a londoni West Enden is játsszák darabjait, ő a 30-40 személyes kis chicagói színházakban érzi magát a legjobban.
Azt mondja, az az ő világa. Pedig minden világában ugyanazzal foglalkozik: színpadon és filmen is a gonosz, kegyetlen emberek érdeklik, azok, akik minden alap nélkül, látszólag megmagyarázhatatlan okból bántanak másokat. A Kínos közelség nézői is lassanként érthetik csak meg, miért kínozza a Jackson játszotta Los Angeles-i rendőr a szomszédjába költöző ifjú párt (Patrick Wilson és Kerry Washington) olyan rafinált kegyetlenséggel.
"Sokáig én sem értettem, miért pont ez érdekel a világból. Csak azt vettem észre, hogy házibulikban rossz vendég vagyok: mindig a konfliktusra várok, azt lesem, hol alakul valami baj. De most már tudom, apám tehet az egészről. Finoman szólva nem volt jó ember. Rá kellett jönnöm, hogy a legtöbb munkámban, filmemben jelen van valahogyan. Az ő furcsa, szinte megmagyarázhatatlan gonoszsága tulajdonképpen az életművem alapja. Szóval végül még hálás is lehetek neki" - nyilatkozta nemrég LaBute.
A Kínos közelséget december 4-én mutatják be a magyar mozik.
