Tímárral indul új filmes képzés

Film

A Szegedi Tudományegyetem Budapesti Média Intézetében Tímár Péter ötlete nyomán induló új filmes iskola elméleti és gyakorlati képzést egyaránt nyújt, és a művészképzés mellett a hazai filmstúdiókban forgó külföldi produkciókhoz kíván szakembereket képezni. Az intézmény vezető tanárai Tímár Péter és Kardos Sándor lesznek. 

"Régóta tanítok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol évről évre hatalmas a túljelentkezés, az utolsó rostán sok tehetséges gyerek kiesik, és legtöbbjükről nem hallani többé" ? indokolta döntését a filmhu-nak az iskolaalapító Tímár, akinek ötletét lelkesen fogadta a BMI vezetősége. 

Az alternatívnak nevezett iskolában a rendező ígérete szerint olyan lesz a színvonal, mint az SZFE-n, és az oktatók közt is van átfedés, hiszen Tímár mellett Kardos Sándor is tanít a filmes egyetemen. A tervek szerint a rendezést és vágást Tímár Péter, az operatőri ismereteket Kardos Sándor, a gyártásvezetést Szohár Ferenc, a filmtörténetet Kovács András Bálint, a film- és videótechnikát Rák József, a kommunikációt és stilisztikát pedig Siflis Klára oktatja majd. 

Az első, keresztféléves képzés február 1-jén indul, 2010 szeptemberétől pedig OKJ-s szakvizsga reményében iratkozhatnak be a hallgatók az új filmes iskolába. A négy féléves rendszer első féléve után indul el a szakosodás, így a hallgatók kitapasztalhatják, hogy a rendezői, operatőri, vágói vagy gyártásvezetői szerepben tudnának-e leginkább kiteljesedni. 

A főszakok mellé rendezőasszisztens, kameraman, vágóasszisztens és felvételvezető szakirányok társulnak. Minden szemeszter során lesznek filmes gyakorlatok, a két féléves képzés pedig egy diplomafilm elkészítésével zárul majd. Az oktatás során nagy hangsúlyt fektetnek az angol szaknyelv elsajátítására is. A felvételi vizsga mibenléte a jelentkezők létszámától függ, a 8-9 fősre tervezett osztályokba felvételiző hallgatóknak egy tesztet mindenesetre biztosan ki kell majd tölteniük. A keresztféléves képzésre 2010. január 15-ig lehet jelentkezni. További részletek az intézmény honlapján, a http://filmkepzes.com címen olvashatók.