Tisztázták Richard Gere-t az ?illetlenség? vádja alól

Film

Az eset során eljáró bíró kijelentette, hogy ezzel vége az ügynek, és ezek után Gere szabadon beléphet Indiába. A múlt évben ugyanis letartóztatási parancsot adtak ki Radzsasztán tartományban a színész ellen, amiért átölelte és megcsókolta a híres bollywoodi sztárszínésznőt, Shilpa Shettyt egy Delhiben zajlott AIDS-ellenes nyilvános eseményen. 

Úgy tűnik, Gere nem tudta, hogy a nyilvános helyen való csókolózás tabunak számít Indiában. A botrány miatt pedig nemcsak a színész került bajba: Shilpa Shettynek az volt a vétke, hogy nem állt ellen a csóknak. Őt ezért meghallgatásra rendelte be magához a bíróság. 

A Micsoda nő! sztárja egyébként eleinte semmiségnek minősítette a nagy port kavart esetet, később azonban átértékelte a dolgot, és bocsánatot kért az indiaiaktól viselkedéséért. Gere egyébként mint gyakorló buddhista gyakran látogatott Indiába, hogy találkozzon a dalai lámával. Állítólag most is, hogy már szabad neki, hamarosan Indiába készül. 

A Richard Gere és Shilpa Shetty ügyében döntő bíró a két sztár ellen beadott panaszt komolytalannak nevezte, a vádlókról pedig (a panaszt három indiai jogász adta be) azt a véleményt formálta meg, hogy csak olcsó szenzációhajhászás volt a céljuk, és ezzel rossz hírét keltették az országnak. 

Az ügyben érintett, akarata ellenére megcsókolt indiai színésznő, Shetty nevét akkor ismerte meg a világ, amikor a brit Big Brother Celebrity résztvevőjeként egy játékostársa részéről rasszista támadások érték, majd megnyerte a versenyt.