Tízezer euró Ujj-Mészáros Károly kisfilmtervének

Film


ujjmeszaroskaroly.jpg
Ujj-Mészáros Károly

(MTI) - A Szarajevó Filmfesztivál januárban írt ki pályázatot, amelyen olyan filmesek indulhattak, akik részt vettek tavaly augusztusban a mustra keretében tartott Talent Campus oktatáson. Az első alkalommal megrendezett kurzust olyan kezdő filmeseknek - rendezőknek, producereknek, színészeknek - szervezték, akik még nem készítettek nagyjátékfilmet.

 
Mint Ujj-Mészáros Károly elmondta, az Alena utazása című kisfilm-tervét februárban nyújtotta be Darvas Csanád és Havas Miklós producerekkel, valamint Boris Ler bosnyák színésszel közösen. A 15 perces alkotás egy fiatal lány búcsújáról szól, aki látszólag irigylésre méltó külföldi útra készül, valójában rákbetegsége kezelésére fekszik be egy helyi kórházba.
 
A rendező tájékoztatása szerint a kisfilm megvalósítására tízezer eurót nyertek, de még a Magyar Mozgókép Közalapítványtól (MMK) is szeretnének támogatást kapni. A film premierje a Szarajevói Filmfesztiválon lesz augusztusban.