Több folytatást is kap Stallone filmje

Film

 

A The Expendablest 2010. április 23-án mutatják be az amerikai mozik, de a mozifőnökök máris annyira bíznak a sikerében, hogy franchise-t akarnak köré építeni, ami több filmfolytatást is jelent. 

Az akciósztár ? aki nemcsak írta és rendezte a filmet, de szerepel is benne ? sztárgárdát sorakoztatott fel munkájában, olyan nevekkel, mint Jet Li, a nagy visszatérő Mickey Rourke, Jason Statham, Eric Roberts és Dolph Lundgren. A korábbi hírekkel ellentétben azonban Forest Whitaker, Ben Kingsley és Sandra Bullock mégsem szerepelnek az akciófilmben. 

A The Expendables jelenleg az IMDb filmes adatbázis szerint az utómunkálatoknál tart, azaz közel sincs még kész (például még az előzetesét sem hozták nyilvánosságra), ez azonban nem akadályozta meg a filmet gyártó Millennium Films stúdió vezetőit abban, hogy több folytatást is tervezzenek. 

"Határozottan folytatni szeretnénk a projektet. Máris van néhány ötletünk a The Expendables 2-höz és 3-hoz is. Igen, meg tudom erősíteni: ez egy filmes franchise lesz" ? nyilatkozta Avi Lerner a Millennium Filmstől. 

Mint arról korábban már beszámoltunk, a The Expendables (jelentése: A feláldozhatóak) egy csapat zsoldos katonáról szól, akik egy küldetés alkalmából Dél-Amerikába mennek, hogy megbuktassanak egy helyi diktátort.