Tojás, a gyilkos fegyver - hódított a Bajos csajok, 2005 MTV Movie Awards díjkiosztó-gála

Film

A legjobb negatív szereplőnek járó díj (Kidobós című filmért) birtokosa, Ben Stiller egy nyers tojással lépett a színpadra, majd a közönséghez fordulva így szólt: "Vessetek egy pillantást erre a kis példányra, ez több embert ölt már meg, mint az összes hollywoodi rosszfiú együttesen". Széttörve a tojást sejtelmes hangon hozzáfűzte: "most megsemmisítem a koleszterint".

A kiemelkedő színészi alakítások elismeréséül járó díjak listája idén az életmű kategóriával bővült, melyet elsőként Tom Cruise vehetett át barátnőjétől, Katie Holmestól.

Az est nyertese tagadhatatlanul Rachel Mcadams lett, akit a Bajos csajok című film stábjának járó díj átvételekor harmadszor is a színpadon köszönthetett a közönség. McAdams ugyanis a "legcsókosabb asszony" (a legjobb csók a Szerelmünk lapjaiért című moziban) és a legátütőbb női alakítás kategóriáiban is hódított.

A legtehetségesebb fiatal színésznek járó díjat illetve a legjobb musical-előadásért odaítélt elismerést a Napoleon Dynamite sztárja, John Hedert, kapta, aki nem felejtett el köszönetet mondani Michael Jacksonnak, John Travoltanak, Justin Timberlakenek sem, akik - mint hozzátette - tánclépéseit inspirálták. Többek közt a Sundance fesztiválon is sikeresen szerepelt, Jared Hess rendezte Napoleon Dynamite vitte el az MTV zenetévé legjobb filmnek járó díját is.

Leonardo DiCapriot az év legjobb férfi előadója címmel "tüntették ki", a legjobb női főszereplő pedig Lindsay Lohan (Bajos csajok) lett, míg a Kill Bill 2 küzdő lányai, Daryl Hannah és Uma Thurman azzal büszkélkedhetnek, hogy a legjobb harcjelenetet ők produkálták.

A publikum az elbűvölő gyermeksztárt, Dakota Fanninget díjazta a legfélelmetesebb alakításért járó arany-popcornnal a Bújocska c. filmen nyújtott hátborzongató előadásáért. A legjobb komikus Dustin Hoffman lett (Vejedre ütök).