Totális magyar mozi Berlinben

Film

Can Togay János

Február 6-án, az egyik legnagyobb filmfesztivál, a német Berlinale megnyitója utáni napon a magyar filmet népszerűsítő rendezvénysorozat indul útjára Cinema Total Second Edition - Filmhaus Ungarn (Magyar Filmes Ház) címmel Berlinben. A Collegium Hungaricum Berlin egyhetes eseményén a filmbemutatók mellett kerekasztal-beszélgetések, német-magyar és nemzetközi filmes szakmai találkozók is várják az érdeklődőket. Az idei rendezvény központi témája a 2008. február 20-án aláírt német-magyar filmegyezmény lesz, hogy ezzel is ösztönözze a két ország filmes együttműködését, illetve megismertesse a német és magyar filmes szakmát az egyezmény által felkínált lehetőségekkel. Can Togay János, a berlini Collegium Hungaricum igazgatója elmondta: a tavalyi, első Cinema Total csak egynapos volt, ezúttal már valóságos filmhét várja a látogatókat. A "második kiadás" a magyar filmszakmára, filmiparra kívánja irányítani a figyelmet: célja, hogy platformot biztosítson a magyar filmszakmának az elkövetkezendő Berlinalék idejére is.

 
Az igazgató kiemelte, hogy a rendezvénysorozat egyik fénypontja a nyitóesemény lesz: Peter Greenaway filmrendező-mozgóképművész a hazánkat képviselő Yonderboi-jal közös vj-dj performansza igazi különlegességnek ígérkezik. A Collegium Hungaricum épületének felületén és vásznakon megjelenő, száz év magyar filmjére épülő szabadtéri vetítés igazi kuriózuma és méltó kezdete lesz a sorozatnak: "Greenaway képisége a hagyományos mozi kereteit feszegeti, a nézők egy erőteljes képi világban merítkezhetnek meg" - mondta az igazgató.
 
Yonderboi elmondta, hogy nagyon élvezi a közös munkát, Greenaway ugyanis arra inspirálta, hogy hozzá hasonlóan "szétcincálja" és mozaikdarabkákon keresztül újraértelmezze saját alkotásait. A zenész leginkább a tánchoz tudná hasonlítani a produkciót, amiben nem kizárólag a zene vagy a kép dominál: egyszer az egyik vezeti a másikat, és fordítva. A nyitóestén emellett bemutatják az idei Berlinalén hazánkat "Shooting Star"-ként - az európai film fiatal tehetségei közt - képviselő Tóth Orsi színésznőt is.