Tovább bővül A szupercsapat

Film

 

Egyes értesülések szerint a két színésszel zajló tárgyalások már a végső fázisban vannak, így várhatóan hamarosan hivatalosan is bejelenti a hírt a produkció. A Daily Variety szerint Copley-t "Howling Mad" Murdock százados szerepére akarja szerződtetni a gyártó stúdió, a 20th Century Fox, míg Jessica Biel Templeton "Face" Peck hadnagy volt szerelmét játszhatja. 

Mint arról már beszámoltunk, a nyolcvanas évek népszerű tévésorozatából adaptált akciómoziban Pecket a Másnaposok sztárja, Bradley Cooper fogja megformálni, Liam Neeson pedig a csapat vezetője, John "Hannibal" Smith ezredes lesz. Mr. T legendás szerepét (B.A. Baracus) a küzdősportok világából érkező Quinton "Rampage" Jackson veszi át. Korábban felmerült Bruce Willis és Common neve is, de az ő megjelenésüket a filmben hivatalosan nem erősítették meg, így könnyen lehet, hogy időközben kikerültek a produkcióból. 

A filmet Joe Carnahan, a Füstölgő ászok és A zsaruk becsülete direktora rendezi, és a sztorit állítólag úgy aktualizálják, hogy iraki veteránok lesznek a szupercsapat tagjai. A forgatás hamarosan elkezdődik, és Kanadában, Vancouverben zajlik majd. Az amerikai premier 2010. június 11-én lesz. 

Az eddig viszonylag ismeretlen Sharlto Copley egyébként úgy kerülhetett a filmesek látókörébe, hogy ő játssza a főszerepet a magyar mozikban szeptember 24-én bemutatandó District 9 című dél-afrikai-új-zélandi sci-fiben, mely korábban váratlan meglepetésgyőzelmet aratott az Egyesült Államokban a jegybevételi toplistán (ahol egyébként még mindig jól tartja magát: augusztus 14-i premierje óta összesen 108 millió dollárt keresett az amerikai filmszínházakban, az elmúlt hétvége eredményei alapján pedig még mindig a nyolcadik helyen tanyázik a box office toplistán).