Tovább tolódik a vérfarkasos film

Film

 

A régóta várt darabban Benicio Del Toro játssza azt az amerikai férfit, aki vérfarkassá változik. A horror premierjét először 2007-re tűzték ki, de rendezőcsere miatt ezt a dátumot a gyártók nem tudták tartani. 

A film direktorának először a videoklip-rendezői tevékenysége mellett a Sötétkamra című thriller miatt ismertté vált Mark Romaneket szemelték ki, ám csakhamar menesztették, amikor kiderült, hogy a 100 millió dolláros költségvetésből nem tudja megvalósítani művészi elképzeléseit. 

Romanektől ezt követően a Jurassic Park harmadik részének direktora, Joe Johnston vette át a The Wolf Man rendezését. Ekkor úgy tűnt, a filmet idén februárban mutatják be, de a gyártó Universal stúdió később novemberre tolta el a premier dátumát. Csakhogy hamarosan rájöttek: mégsem lenne jó, ha művük az új Alkonyat-folytatással, az Újholddal versenyezne (amit hazánkban idén november 19-én, az Egyesült Államokban pedig 20-án mutatnak be a mozik). 

A jelenlegi állás szerint úgy tűnik, a horror 2010. február 10-nél korábban nem kerül az amerikai filmszínházakba. A legutóbbi csúszást egyébként a stúdió azzal magyarázta, hogy az utolsó pillanatban olyan változtatások adódtak, amiken még dolgozniuk kell a speciális effektes szakembereknek (kitalálták ugyanis, hogy Del Toro farkasember karaktere farkasként mégsem két, hanem inkább négy lábon járjon). 

A hányatott sorsú The Wolf Manben a Che - Az argentin sztárján kívül egyébként olyan színészek játszanak, mint Anthony Hopkins, Emily Blunt vagy Hugo Weaving. A film magyarországi bemutatásáról még nem áll rendelkezésre információ.