A sajátos élményt a szervezők azzal is megtámogatják, hogy igazán eklektikus programot állítottak össze: látható itt szinte minden a Születésnap című dán Dogma-filmtől kezdve a Dumb és Dumber könnyed komédiáján keresztül a Jézus Krisztus Szupersztár című mozgóképes rockoperáig.
A vetítésekre még augusztus közepéig-végéig szerdai, csütörtöki és pénteki napokon kerül sor: szerdánként úgynevezett "művészfilmeket" (Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz, Születésnap), illetve a filmtörténelem klasszikusait (Száll a kakukk fészkére) mutatják be; csütörtökönként vidám vígjátékokon derülhetünk (Dumb és Dumber, Zelig, Ember a Holdon); a pénteki napokon pedig mozgóképes zenei élmények várnak ránk (például a Pink Floyd egyik koncertfilmje, a Doors című életrajzi film vagy a már említett kultikus rockopera, a Jézus Krisztus Szupersztár).
A vetítésekre minden alkalommal 20.30-as kezdettel kerül sor. A kávézója mellett pedig a különféle kulturális rendezvények szervezéséről is híres vendéglátó-ipari egység a kertmozin kívül, ám ahhoz hasonlatos módon zenei élményt, "Csend-discót" is kínál, amikor is a fülesekben dzsessz-, pop-, klasszikus, film-, alternatív, ambient, folk-, rock- vagy hiphopzene szól.
Részletes program:
Augusztus 5.: Száll a kakukk fészkére (Milos Forman, 1975, 130 perc)
Augusztus 6.: Dumb és Dumber (Peter és Bobby Farrelly, 1994, 107 perc)
Augusztus 7.: Pink Floyd ? Pulse Live (P.U.L.S.E. Live at Earls Court 20.10.94, London, David Mallet, 1994, 145 perc)
Augusztus 12.: Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz (Kim Ki-duk, 2003, 103 perc)
Augusztus 13.: Zelig (Woody Allen, 1983, 79 perc)
Augusztus 14.: Doors (Oliver Stone, 1991, 140 perc)
Augusztus 19.: Születésnap (Thomas Vinterberg, 1998, 105 perc)
Augusztus 20.: Ember a Holdon (Milos Forman, 1999, 118 perc)
Augusztus 21.: Jézus Krisztus Szupersztár (Norman Jewison, 1973, 108 perc)
Tranzit Kertmozi - Tranzit Art Café, augusztus 21-ig