Tron 2: remake helyett folytatás

Film

Joseph Kosinski

Nemrég írtunk arról, hogy micsoda mérföldkőnek számított az 1982-ben készült Tron a film százéves történetében, majd azon kezdtünk el sajnálkozni, hogy a produkció rendezője, Steven Lisberger huszonöt éve nem csinál mást, mint sebeit nyaldossa, látva a Tront követő alkotásainak katasztrofális fogadtatását. Szeptember 10-i cikkünk apropóját az adta, hogy Lisberger főnixmadárhoz hasonlatosan mégis újjáéled, és ismét egy sci-fibe öli még megmaradt energiáját. Ma pedig már arról számolhatunk be, hogy az alkotó produceri feladatokat is ellát a közeljövőben.

Ez még önmagában nem is lenne érdekes, de ha hozzátesszük, hogy milyen mű kedvéért is kezd el kalapozni Lisberger, máris összefut a nyál a szánkban. Ugyanis a Tron folytatásáról van szó. Mielőtt azt gondolnánk, hogy pletyka terjedne - amit egyébként joggal mondhatnánk, hiszen emlékszünk még a Disney 2005. januári bejelentésére, miszerint "perceken belül" indul a klasszikus folytatásának (újrafeldolgozásának?) forgatása - a Variety információi alapján gyorsan leszögezzük: megvan a rendező személye, aki pedig nem más, mint Joseph Kosinski.

Rendszeres olvasóink minden bizonnyal emlékeznek erre a névre. A Logan futása remake-je kapcsán említettük először Kosinskit. Miután utánanéztünk az említett úriembernek, augusztusban azt írtuk, hogy nem sok mindent tudni róla. Legalábbis a filmszínházakban még nem mutatta meg, hogy mire képes; ellenben reklámfilmekkel már bizonyított. A korábban építészként dolgozó Kosinskit maga a nagy David Fincher csábította el reklámfilmes cégéhez, az Anonymous Contenthez. Mivel igen rövid időn belül immár a második nagy volumenű alkotás mellett tűnik fel a neve, a Hetedik rendezőjének nyomán kijelenthetjük: tudhat valamit a fiatalember.

Ha mégis bizonytalankodna élete első nagyjátékfilmes rendezésének forgatási helyszínein, elég csak belepillantania a Lost - Eltűntek két történetmesélőjének, Eddie Kitsisnek és Adam Horowitznak köszönhető Tron 2 forgatókönyvébe, hogy újra visszanyerje magabiztosságát. Amint megtudunk többet a tervbe vett projektről, szólunk.