Tudományos-ismeretterjesztő zsűri: egyre igényesebb filmek

Film

 Magyarország története

(MTI) - Mint Török Zoltán filmrendező elmondta, immár elterjedtnek számít a műfajban a játékfilmes eszközök, beállítások használata, ami érezhető minőségi javulást hozott.

   
A zsűri elnöke, Bálványos Huba képzőművész és Pölöskey István szerkesztő, zsűritag azonban hangsúlyozták: még mindig sok olyan alkotással találkoztak, amely érdekes témaválasztása ellenére elavult elbeszélői eszközöket, nem kellően magas képi és hangi minőséget alkalmaz.
   
Török Zoltán beszámolója szerint a 36 nevezett munkából 7-et választhattak a versenyfilmek mezőnyébe, de akadt volna még néhány alkotás, amely befért volna ezek közé.
   
 
Sokszor nehéz volt elválasztani a műfaji határokat a tudományos-ismeretterjesztő és a dokumentumfilmek között, ezért időnként felmerül a filmszemlén, hogy egy összefont nem-fikciós kategóriát kellene létrehozni. Ez  azonban hátrányos helyzetbe hozná az ismeretterjesztő filmeket - vélekedett Pölöskey István.
   
Mint Török Zoltán elárulta, a nevezett alkotások között számos portréfilm akadt, kevesebb volt a történelmi és a természetfilm. "Hiányoltam a műszaki ismeretterjesztő, 'hogyan készül?' típusú munkákat, amelyek pedig igen népszerűek világszerte" - jegyezte meg a rendező.
   
Bálványos Huba elsősorban a művészettel foglalkozó alkotások számát kevesellte; mint mondta, már csak "egy-két megszállott" foglalkozik műfajjal.
 
"Sokan panaszkodnak a pénzhiány miatt, de szerintem a magyar tudományos-ismeretterjesztő film az aranykorát éli" - vélekedett Török Zoltán. Mint kifejtette: a műfaj alkotói soha ennyi külföldi díjat nem hoztak haza, rengeteg dvd-t adnak el, fizetős mozielőadásokon vetítik munkáikat, és az internetes csatornákon akár százezres nézőszámokat érhetnek el.
   
Megfigyelhető ugyanakkor, hogy két-három alkotó, illetve műhely már elhúzott a magyar mezőnytől, ők valóban világszínvonalú műveket hoznak létre - fűzte hozzá a rendező.