Új elnöke van a Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetségének

Film

Böszörményi Gábor ügyvezető-alelnök évértékelő szakmai beszédében beszámolt arról, hogy több mint háromszáz főre emelkedett a szövetség taglistája. A szövetség a tavalyi év során három sikeres filmbarát-találkozót szervezett és fontos lépéseket tett a jogtisztán működő filmklubokért. A dvd-ről történő vetítések nehézkesek, ugyanakkor sikerült egy terjedelmes, teljesen jogtiszta listát összeállítani, ami országszerte egyre több filmklub legális működését teszi lehetővé. A legálisan vetíthető filmek listája folyamatosan bővül, munkánk során ugyanis igyekszünk a forgalmazókat arra buzdítani, hogy produkcióikat tegyék elérhetővé a szövetséghez forduló filmklubok számára - tette hozzá a szövetség titkára, Kárpáti György.
 
Ennek ellenőrzése érdekében hozott létre az elnökség egy katalógust, melynek az is célja, hogy a Magyarországon működő filmklubokkal felvegye a kapcsolatot és segítse működésüket.
 

 Durst György

 
Az elnökség évértékelése és a tagok hozzászólásai után sor került Durst György leköszönő beszédére, melyben az elnök beszámolt friss MMKA-s kuratóriumi mandátumának és jelenlegi elnöki pozíciójának összeférhetetlenségéről. Durst György javaslata és a közgyűlésen jelenlévő tagok szavazatai alapján a Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetségének új elnöke a rendes, 2011-ben esedékes elnökválasztásig Böszörményi Gábor lesz.