Újabb életműdíj John Lasseternek

Film

 

A Toy Story alkotója lesz az első animációsfilm-rendező és -producer, akit a David O'Selznick-díjjal tüntetnek ki. A producerek szervezete szerint Lasseter "egy különlegesen tehetséges producer", akinek átütő munkássága elismerést érdemel. 

Az animációs filmes ? aki rendezőként olyan filmeket jegyez, mint a Toy Story 1. és 2. vagy a Verdák, producerként pedig ő állt többek közt a Szörny Rt., a Némó nyomában, a L`ecsó, a WALL-E és a Volt mögött ? a 2010. január 24-én megrendezendő ceremónián veheti át a neki ítélt díjat.

John Lasseter egyike a Pixar alapítóinak, mely animációs stúdió ? 2006 óta a Disney részlegeként ? összesen négy Oscar-díjas animációs filmet (Némó nyomában, A Hihetetlen család, L'ecsó, WALL-E) gyártott. Lasseter maga egyébként rendezőként is nyert két Oscart (egy Special Achievement Award nevű különdíjat a Toy Storyért, illetve korábban Tin Toy című kisfilmjét a legjobb animációs rövidfilm kategóriában díjazták). 

Legutóbb a múlt hónapban lezajlott 66. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon vehetett át életműdíjat, amit egykori kollégája, George Lucas nyújtott át neki (a Pixar ugyanis indulásakor a LucasFilm egyik részlege volt). A legutóbbi Pixar-munka, ami jelenleg is nagy sikerrel fut a magyar mozikban, a Fel! című alkotás, ennek Lasseter az executive producere volt. 

A múltban olyan alkotóknak ítélték oda a David O'Selznickről elnevezett díjat, mint Stanley Kramer, Saul Zaentz, Clint Eastwood, Robert Evans, Brian Grazer és Jerry Bruckheimer. John Lasseter pedig a következőt nyilatkozta az őt ért elismerésről: "David O'Selznick Hollywood legendás producereinek és szórakoztatóipari nagyágyúinak egyike volt, és megtiszteltetés bekerülni abba a prominens társaságba, amit a többi fantasztikus filmes alkot, akik már megkapták a róla elnevezett díjat. ... Nagyon hálás vagyok a Producers Guildnak ezért a csodálatos megtiszteltetésért."