Újabb film készül Anna Frankról

Film

Mamet a forgatókönyvet az Anna Frank naplója címmel megjelent naplójegyzetek alapján készíti el, de felhasznál egy, az ötvenes években született, Pulitzer-díjas színdarabot is, amit az Albert Hackett ? Frances Goodrich házaspár jegyez. 

A zsidó származású német kislány, Anna Frank a zsidóüldözések idején családjával egy amszterdami lakás hátsó traktusában bujkált, majd 1945-ben (miután a nácik az egész családot elfogták), mindössze 15 éves korában a bergen-belseni koncentrációs táborban halt meg. 

David Mamet korábban olyan filmek forgatókönyvét írta meg, mint az 1981-es A postás mindig kétszer csenget, a Glengarry Glen Ross (melynek eredetijéért, egy 1984-es színdarabért az alkotó Pulitzer-díjat is kapott), az Aki legyőzte Al Caponét, Az ítélet, a Hoffa, a Ronin, az Amikor a farok csóválja... vagy a Hannibal, rendezőként pedig többek közt a Játékos végzet, az Egyszer fenn, egyszer lenn, Az arany markában, az Ennyi! és A spártai című műveket jegyzi. 

Anna Frank történetéből természetesen nem most először készül mozgóképes alkotás. Egy szintén Hackett és Goodrich darabján alapuló 1959-es verzió, a The Diary of Anne Frank például három Oscar-díjat is nyert 1960-ban: a legjobb fekete-fehér fényképezésnek, a legjobb, fekete-fehérben készült látványtervnek és a legjobb mellékszereplőnőnek (az Anna Peter nevű szerelmének anyját megformáló Shelley Winters kapta) járót.