Újabb Kim Ki-duk mozi a láthatáron

Film

A történet egy házaspárról szól majd, akik között már kihunyt a szenvedély, valamilyen módon azonban megpróbálnak új életet csiholni kapcsolatukba.

A Yahoo Korea információi szerint a forgatás ezen a héten kezdőik, olyan színészekkel a főszerepben, mint a Cello sztárja, Sung Hyun-Ah vagy The Unforgiven című dél-koreai moziban feltűnt Ha Jung-Woo. Kim Ki-duk azt is elárulta, hogy az új produkció hangulatában teljes mértékben különbözni fog a Velencei Filmfesztiválon 2004-ben négy díjat (FIPRESCI-díjat, rendezői különdíjat, kis Arany Oroszlánt) is bezsebelt alkotásától, a nálunk 2005 októbere óta vetített Bin-jip - Lopakodó lelkektől.

Érdemes tudni a rendezőről, hogy fiatalon gyári munkásként és matrózként tartotta el magát, majd csatlakozott a hadsereghez, amelynek kötelékében öt évig szolgált. Két évig élt Párizsban, ahol saját festményei eladásából élt, mielőtt a filmezésnél kötött ki. Ma a koreai filmművészet nagy tehetségű, ám ellentmondásos alakjaként tartják számon a világon.

Korunk egyik legtermékenyebb rendezője, évente két-három filmmel is jelentkezik. Filmjei egyesítik a mély melankóliát és a sokszor brutális összeütközéseket, végletes erotikus cselekedeteket. Gyakran mesél a társadalom kirekesztettjeiről, olyan űzött karakterekről, akiket bűntudat mételyez.

Kim Ki-duk legutóbbi mozijában, a Hwal-ban (Az íj) egy idős bárkatulajdonos és egy fiatal lány kapcsolatát mutatja be. Harag, szerelemféltés, halálfélelem, szabadságvágy a központi motívumai a rendező 12. nagyjátékfilmjének. A hazai bemutatóról egyelőre nincsenek információk.