Újabb poszterbotrány Angliában

Film

A filmet reklámozó plakátot ugyanis szerencsétlen módon kitették a londoni Stockwell metróállomáson is, ahol 2005. július 22-én (a brit főváros ellen két héten belül megkísérelt második robbantásos merényletsorozat után egy nappal) a Scotland Yard kommandósai agyonlőtték a 27 éves brazil Jean Charles de Menezest, mivel az ártatlan bevándorlót öngyilkos merénylőnek hitték. 

A filmplakát és a tragédia helyszínének egyezése önmagában még nem is volna baj, csakhogy a poszteren a következő szlogen szerepel: "There's nothing wrong with a little shooting as long as the right people get shot" (magyar fordításban: "Nincs semmi baj egy kis lövöldözéssel, amíg a megfelelelő embert lövik le"). 

A brit reklámfelügyeleti hatóság, az Advertising Standards Authority (ASA) hivatalos véleménye szerint egyértelmű, hogy az eset hátterében nem állt szándékosság, de ilyen összefüggésben a plakáton olvasható szöveg nemcsak kegyeletsértő és bántó, de a jóízlés határait is feszegeti. 

A reklámokat ellenőrző hivatalnál többen emeltek panaszt amiatt is, hogy a szóban forgó poszter vonzóvá teszi az erőszakot a közönség szemében (korábban emiatt tiltották be Nagy-Britanniában például a Wanted bizonyos plakátjait és az új Guy Ritchie-film, a Spíler internetes reklámjait is), de ezeket a kifogásokat az ASA ezúttal elutasította.

A hatóság közbenjárására a filmet forgalmazó Lions Gate és a CBS reklámügynökség úgy döntött, hogy mielőbb eltávolítja a Stockwell metróállomásról a kínos hirdetést, ám az ASA ellenőreinek ottjártakor ez még nem történt meg. 

A Magyarországon december 25-én bemutatandó A törvény gyilkosa című filmben egyébként Robert De Niro és Al Pacino nyugdíjazás előtt álló rendőrnyomozókat alakítanak, akik mielőtt letennék jelvényüket, még egy utolsó közös nyomozás során el akarják kapni azt a bennfentes sorozatgyilkost, akinek áldozatai egytől egyig felmentett bűnösök... A magyar posztereken nem a fent idézett szlogent, hanem az IMDb-n is szereplő verziót használják ("A legtöbb ember tiszteli a jelvényt. Mindenki tiszteli a fegyvert").