Újdonságok a Filmkliken

Film

Erdélyi János és Szohár Ferenc sorozatában bejárhatjuk "Tolnát-Baranyát", illetve ennél jóval nagyobb területeket is. Kirándulásunk célja megismerni hazánk folyóit, a vízparti településeket, saját szűkebb (tágabb) környezetünket, végeredményben tehát az országot magát. 

Utunk során érintjük a Sajót, megmerülünk a Rábában és elidőzünk a Bodrog partjainál. Végül rájövünk, mennyi település akad még idehaza is, ahová nem jutottunk el, pedig csodás élményekkel gazdagodhatnánk. 

Épp ezért talán kedvcsinálónak sem utolsó Az én folyóm című dokumentumfilm-sorozat, melynek összesen húsz epizódja látható a Filmkliken.

A filmklik.hu-nak van aktuális ajánlata a jelenleg zajló futball EB-re is: a labdarúgó Európa-bajnokság idejére kedvezményes áron kínálják a futballal foglalkozó filmeket, úgymint: Csavard be, mint Beckham; Kész cirkusz; Magyarfutball, a 91. perc és Nagypályások. A felsorolt művek most mind akciósan kölcsönözhetők! 

Mindemellett június végéig szintén mindössze 600 forintért látható a Mulholland Drive, valamint a Libidó, mivel e két film ezután végleg kikerül a Filmklik kínálatából.