Újra indul a filmhu filmklub

Film

Az Egészséges erotika és a Csinibaba rendezőjét Müllner Dóra faggatja este héttől kilencig a Kultiplexben. A beugró 250 forint.

Az este folyamán exkluzív módon megtekinthetjük a meghívott rendező korábban nyilvánosság elé nem jutott kisfilmjeit, illetve két-három jelenet levetítésével ízelítőt kaphatunk a készülő produkcióból is, s a nézőknek egyúttal ott helyben lehetőségük nyílik elmondani véleményüket a friss filmről és kérdéseket is feltehetnek Tímárnak.

A következő vászonalanyok Vranik Roland és Pohárnok Gergő február 20-án, valamint Dyga Zsombor és Scherer Péter március 20-án.

Részletes program:

Vászonportré, werkbeszélgetés, vese, velő
Jelenetek a filmográfiából, premier előtti vetítés, színpadon a rendező, közönségben a stábtagok

Január 16., 19 óra: Tímár Péter: Le a fejjel!
Aki kérdez: Csukás Sándor operatőr, aki válaszol: Tímár Péter rendező és Csonka Szilvia főszereplő.

Február 20., 19 óra: Vranik Roland: Fekete kefe
Aki kérdez: Török Ferenc rendező, aki válaszol: Vranik Roland rendező és Pohárnok Gergely operatőr.

Március 20., 19 óra: Dyga Zsombor: Kész cirkusz
Aki kérdez: Pálos György rendező-operatőr, aki válaszol: Dyga Zsombor rendező és Scherer Péter főszereplő.

A filmhu filmklub moderátora Müllner Dóra

Beugró: 250 Ft.

(filmhu)