Újra nyert a fasírt

Film

 

A Judi és Ron Barrett 1978-as gyerekkönyve alapján készült mű további 24,6 millió dollárt keresett a kanadai és amerikai mozikban, ezzel összbevétele már 60 milliónál jár. A toplista második helyezettje jócskán lemaradva a Hasonmás című friss bemutatós sci-fi lett, Bruce Willisszel a főszerepben, melynek mindössze 15 millió dollárt sikerült termelnie, pedig korábban több szakértő (sőt velük együtt a gyártó stúdió) is az első helyre várta. 

"Csalódott vagyok, amiért nem a mi filmünk lett az első a listán, annak azonban nagyon örülök, hogy a többi, velünk együtt nyitó filmet azért sikerült kiütnünk" ? nyilatkozta Chuck Viane, a Disney forgalmazási vezetője. "Sajnos ez az időszak valamilyen okból amúgy sem volt egy erős mozizós hétvége" ? tette hozzá. (A jegybevételi toplista teljes, összesített eredménye a tavalyi, ugyenezen hétvége alatt tapasztalthoz képest 4,5 százalékos visszaesést mutatott.) 

A magyar mozikba október 1-jén érkező Hasonmáshoz hasonlóan egyébként (10 milliós bevétellel) szintén kissé kiábrándító eredményt ért el nyitó hétvégéjén a Fame című remake, az 1980-as Hírnév című Oscar-díjas zenés-táncos film újrája, amely azonban még így is a box office lista bronzérmese lett. 

A Derült égből fasírt gyártóinak azonban minden okuk megvan az ünneplésre, hiszen filmjükre még mindig jól fogynak a jegyek ? az animációs filmtől eltérően a legtöbb, második hete futó darab jegybevétele mintegy 50 százalékos visszaesést mutat (míg a Derült égből fasírtnak ezúttal a korábbi hétvégi eredményénél mindössze 5,5 millió dollárral kevesebbet sikerült teljesítenie). 

Hazánkban azonban fasírt helyett szívesebben fogyasztottak mást a mozilátogatók: szeptember 24. és 27. között a magyar mozikban 18291 látogatója volt a korábban az Egyesült Államokban meglepetés győzelmet arató District 9 című sci-finek, 22,3 millió forintos jegybevétellel. Ezzel a dél-afrikai Neil Blomkamp alkotása lett a magyarországi mozis toplista első helyezette, míg az ezüstérmes Fasírtot nálunk csak 14428-an ették, 18,65 millió forintért.