Újraindul a Tranzit Kertmozi

Film

 

A belépés a filmekre továbbra is ingyenes, a szervezők pedig gondoltak a közelgő hűvösebb őszi napokra is: rossz idő esetén a vetítés a teraszról a kávézó zárt terébe költözik. A program a korábbiakhoz hasonlóan sokszínű: gerincét ezután is európai (Elveszett gyerekek városa), amerikai (Mulholland Drive) és ázsiai (A mennyország gyermekei) "művészfilmek", zenés filmek (Buena Vista Social Club) és magyar művek (Halálos tavasz) alkotják. 

A szeptemberi szezon 2-án a Szerelemre hangolva című Wong Kar-wai-opusszal kezdődik, majd láthatóak lesznek olyan klasszikusok, mint Fellini Amarcordja, a Sörgyári capriccio, az Annie Hall vagy A burzsoázia diszkrét bája

A szervezők szeptember 4-én egy vetítés erejéig a nemrég elhunyt Cseh Tamásról is megemlékeznek (lásd a Cseh Tamás énekel című filmet, Fehér György rendezésében), a további magyar alkotásokat pedig mások mellett Keleti Márton (Butaságom története, A tizedes meg a többiek), Székely István (Hyppolit, a lakáj), Szabó István (Bizalom, Redl ezredes) és Fábri Zoltán (Isten hozta őrnagy úr!, Két félidő a pokolban) művei képviselik. 

A vetítésekre hetente szerdától szombatig 20.30-as kezdettel kerül sor. Pontos helyszín: Tranzit Art Café, Budapest, XI. kerület, a Bukarest utca és az Ulászló utca sarkán (a Kosztolányi Dezső térnél). A vetítések pontos listája megtalálható a www.est.hu/hely/9769/tranzit_art_cafe oldalon.