Ünnepi műsorok a Duna Televízióban

Film

7 óra 35 perckor a Katkics Ilona rendezte Három szabó legények című magyar játékfilmet láthatják a gyerekek. Délelőtt 10.45-kor Majális után... - Szinyei Merse Pál élete és festészete címmel tekinthetnek meg egy új magyar ismeretterjesztő filmet a nézők Lakatos Iván rendezésében. 13 óra 50 perctől Bécsy László zoológus-természetfotós életébe enged bepillantást a róla szóló portréfilm. 14.40-től egy magyar dokumentumfilmet vetítenek Páva variációk - Ady Endre és Kodály Zoltán címmel. Ezután Béres Ilona színésznővel ismerkedhetnek meg a nézők a Kézjegy 15 óra 10 perckor kezdődő adásában. 19 óra 25 perctől a Csalódások című magyar játékfilmet vetíti a Duna Darvas Iván, Fónay Márta, Galambos Erzsi, Garas Dezső, Halász Judit, Psota Irén és Sztankay István főszereplésével. A filmet Zsurzs Éva rendezte.
    

A nap végén 21.40-től Cseh Tamásra emlékezik a Duna Televízió. A 2009-ben elhunyt művész 2010. január 22-én lett volna 67 éves. A Bárka Színházban ennek apropóján gyűltek össze barátai, zenésztársai és tisztelői, hogy felidézzék alakját és művészetét. Bereményi Géza például megismerkedésükről és a dalok keletkezésének körülményeiről mesél a filmben, Bérczes László pedig a csodaszerű véletlenekről, melyek "átszőtték" Cseh Tamás életét.
    

Másnap, január 23-án a 19.20-kor kezdődő Kikötő-Extrában körképet láthatnak a nézők a határon túli és a hazai megemlékezésekről, a műsor vendége lesz Batta András zenetudós, a Zeneakadémia rektora, Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, Mezei Katalin költő és a Kávészünet együttes.