Az ütközések rendezője Bush-t piszkálja

Film

A tévézés világából érkezett, két Emmy, számtalan Gemini-díjjal és a 78. Oscar óta a filmes világ legrangosabb elismerésével is rendelkező 53 éves kanadai Paul Haggis-t nem hagyják nyugodni a kényes témák. A mindennapokban rejlő idegenellenességről szóló Ütközések című munkája után, annak a James Vanderbilt-nek a forgatókönyvét veszi majd alaposan szemügyre, aki David Fincher következő munkájának, a jelenleg forgatás alatt álló Zodiac-nak a szkripjét is jegyzi.

A Columbia Pictures égisze alatt készülő Against All Enemies a Fehér Ház egykori terroristaellenes ügyekben illetékes tanácsadójának, Richard A. Clarke-nak a visszaemlékezéseit veszi alapul. Mint ismeretes, Clark 2004. márciusában a 9/11 bizottság előtt azt állította, hogy Bushék nem tettek meg mindent a 2001. szeptember 11-ei támadások megelőzéséért. Ebből már sejthető, hogy Haggis mire kíván fókuszálni: azt szeretné megvizsgálni, hogy az amerikai adminisztráció mennyiben felelős az al-Kaida szeptember 11-ei támadásaiért.

Egyelőre még se a forgatás kezdetéről, se a szereplőkről nem érkeztek hírek, hiszen a Millió dolláros bébi forgatókönyvéért már 2004-ben az Oscar közelébe került Haggis jelenleg a Death and Dishonor szkriptjével van elfoglalva. Az imdb.com adatai alapján a kanadai direktor tervez még egy mozit 2006-ra, amely Bart Baker művét venné alapul. A Honeymoon with Harry egy olyan fiatalemberről szól, aki két nappal a házassága előtt egy autóbaleset következtében elveszíti menyasszonyát. Hogy ne vesszen kárba minden, azért a nászutat nem hagyhatja ki..., és hogy kivel? Kedvese édesapjával, aki mellesleg ki nem állhatja főhősünket. Tervezett bemutató 2006 júniusa.

Egyébként mint arról korábban már beszámoltunk, több mozi is készül a 9/11-es eseményekről, köztük talán a leginkább várt produkció Oliver Stone és Paul Greengrass nevéhez fűződik. Az előbbi, World Trade Center című munkáját szeptember 8-án kezdik vetíteni a tengerentúlon, míg a Véres vasárnap direktorának produkcióját már április 28-án láthatja az amerikai közönség.