A világ egyetlen, kiterjedés nélküli pont. Vagy legalábbis szentül hiszem, hogy a budapesti fesztiválnézők is ugyanazt gondolják, mint a vietnamiak, amikor Pao, a fiatal lány, a történet narrátora, főhőse és
katalizátora hátára veszi a kosarat és elindul a piac felé. Bár a feje szorosan átkötve a hmong törzs tradicionális kendőivel és a rakott szoknyáján színpompás kötény feszül, ugyanígy mehetne farmerben is, hátizsákkal és decens piercinggel a köldökén. Pao csak annyiban más, hogy ő a hagyományok erős kötésében nőtt fel, mozdulatai nem az övék, hanem az ősök sorának mozdulatait ismétlik, és nem is akarja, hogy ez másként legyen. Életét a ház, a piac és a mező háromszögében tölti, de bekövetkezik egy pillanat, amikor minden felborul körülötte, és útnak kell indulnia, hogy rendet teremthessen. Pao a családja titkát keresi az úton, meg persze a saját életének nagy kérdéseit is, és a maga egyszerű, eltökélt módján pontosan ugyanazt csinálja, mint a sivatagban vándorló beat-nemzedék, a 70-es évek magyar stopposai vagy sokszáz éven keresztül a taót kereső keleti bölcsek és bolondok. Hazatérve persze minden egészen más jelentést kap, mint azelőtt, semmi sem úgy történik, ahogyan gondolta, de Pao lelkében mégis helyrezökken a világ.
Ebben a szaggatott, családtörténetbe ágyazott road-movie-ban a táj, az emberi történésektől érintetlen hegyek, erdők és legelők párában úszó zöldeskékje nem egzotikus coleur locale. A kék ponyvás piaci bódék, a kőből rakott, cseréptetős családi ház a rét közepén, a mindig virágzó fák és a robogós fiatalokkal, mobiltelefonáló lányokkal zsúfolt nagyváros Pao tudatállapotaiból formálnak képi hátteret, a távolsági busz koszos ablakában látott táj villanásai a Paó történetéhez nagyon hasonló utakat jelzik, fájdalmasan szép minden kép, mégsem édeskés, inkább kemény, szikár, ellentmondást nem tűrő keret. Erősen tartja a főszereplőt; Pao, bár egyedül járja végig a család titkait feltáró stációkat, egyetlen pillanatig sem magányos. A táj, a létfenntartás és a szeretet törvényei soha nem hagyják el - itt, ezen a ponton története eltávolodik a nyugati filmnézőtől, és ő hazatalál, de mi a szokásos (jogos) önsajnálattal lépünk ki a moziból.
