Vége az Újhold uralmának

Film

Bemutatásának harmadik hétvégéjére tehát a tinivámpírfilmes franchise második részének nem sikerült a csúcson maradnia: az ugyanaznap (november 20-án) bemutatott The Blind Side taszította le a trónról, 20,4 millió dolláros bevételi eredménnyel. Az Újholdnak ezúttal csak 15,7 milliót sikerült termelnie ? de azért összbevételét tekintve a Stephenie Meyer-adaptáció áll jobban, hiszen csaknem kétszer annyit kaszált már, mint a Bullock-film (az Alkonyat-folytatás 256 millió, a The Blind Side 129 millió dollárnál tart). 

A The Blind Side-ban Sandra Bullock egy olyan nőt játszik, akinek családja örökbe fogad egy problémás, hajléktalan afroamerikai tinédzsert, akiből végül profi amerikaifutball-játékos lesz. Az alkotást forgalmazó Warner forgalmazási vezetője, Jeff Goldstein szerint kiemelkedő eredmény, hogy filmjüknek bemutatásának harmadik hétvégéjén sikerült a csúcsra törnie. Az igaz történeten alapuló mű a szakember nyilatkozata szerint több mint kétszer annyi bevételt hozott eddig, mint amire számítottak. 

A sportdráma és a vámpírrománc után 9,7 millió dolláros bevétellel egy remake lett a harmadik helyezett: a Jake Gyllenhaal, Natalie Portman és Tobey Maguire főszereplésével Jim Sheridan rendezésében készült Brothers című háborús dráma a 2004-es dán film, a Testvéred feleségét... remake-je. 

A legjobb hír a magyarok számára azonban, hogy a toplista hatodik helyére a magyar Antal Nimród (Kontroll, Elhagyott szoba) második amerikai stúdiófilmjének sikerült felkerülnie: a hazánkban január 28-án bemutatandó akciódráma, A szállítmány (Armored) premierjének első hétvégéjén 6,6 millió dolláros bevételre tett szert, és nem mellesleg az amerikai kritikák is elismerően nyilatkoztak róla. 

Hazánkban egyébként továbbra is az Alkonyat ? Újhold a nyerő: immár a harmadik hétvége telt el úgy, hogy a magyarországi TOP 10 első helyén tanyázik. Ezúttal 24,1 millió forintos bevétellel és 21 747 nézővel büszkélkedhet, összbevétele 254,13 milliónál, össznézőszáma pedig 233 039-nél tart.