Véget ért a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

Film

(MTI) - A KAFF programjaiban a hazai animációs műhelyekben az utóbbi két évben készített, és a nemzetközi zsűri által erre alkalmasnak ítélt filmeket mutatták be. A magyar filmek seregszemléjével párhuzamosan rendezték meg a 7. Nemzetközi Animációs Játékfilm Fesztivált, amely az elmúlt két évben a világban készült filmek versenye volt. A legfrissebb magyar és európai animációs filmeket bemutató fesztiválon a zene és animáció kapcsolatát állították a színes programsorozat középpontjába a szervezők. A fesztiválon életműdíjjal jutalmazták Dizseri Esztert, akit a magyar animáció krónikásaként is emlegetnek. A fesztiválon köszöntötték a 70 éves Jankovics Marcellt, akinek szerteágazó életművét a kulturális központban rendezett jubileumi kiállításon mutatták be. További európai vonatkozása a KAFF-nak, hogy a két évvel korábbi fesztiválon a kecskeméti program is az európai animációs filmipart támogató szervezet, a Cartoon partnerfesztiválja lett, ami azt is jelenti, hogy az idei KAFF fődíjas alkotása automatikusan bekerül a Cartoon d'Or-ért, a legjobb európai animációért folyó versenybe.

A magyar animációs filmek előzsűrije a versenybe nevezett több mint 200 filmet a szerzői rövidfilmek és a tv-sorozatok mellett új kategóriákba sorolta. Az idei fesztiválon a zene és animáció apropóján nevezett videoklipek saját verseny-, illetve információs blokkban szerepeltek. A filmeket a nagyzsűri mellett több generáció értékelte, így az országos diákzsűri mellett a kecskeméti iskolák tanulóiból összeállított gyermekzsűri, a felnőtt közönség és a Kecskeméti TV nézői is dönthettek az általuk legjobbnak tartott film díjáról. A KAFF-on zajló 7. Európai Animációs Játékfilm Fesztiválon a nemzetközi zsűri döntése alapján versenybe került többek között a részben Kecskeméten készült, végül az országos diákzsűri díjával is elismert spanyol Chico and Rita, a legjobb egész estés játékfilm díjával elismert francia animáció, az Eleonóra titka, valamint a Kecskemét város díjával kitüntetett A padláson című cseh bábfilm. 
 
Ismét megtartották a Szabad Animációs Filmkészítők Találkozóját (SZAFT), amelyre a nem szakmabeli animációs filmkészítők jelentkezhettek megkötés nélkül, bármely animációs technikával készült alkotásaikkal. A KAFF keretében ünnepelték a hazai animációs filmgyártás egyik fellegvárának számító Kecskemétfilm Stúdió negyvenedik születésnapját is. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő Kecskeméti Animációs Filmfesztivál az egyik legjelentősebb kecskeméti kulturális esemény. Az első fesztivált 1985-ben tartották, amikor még csak néhány külföldi alkotást láthattak az érdeklődők. A KAFF szervezői 1996-ban döntöttek arról, hogy az európai filmek is a versenyben szerepelnek. 2005 óta kétévente rendezik meg a filmes seregszemlét.

7. Európai Animációs Játékfilm Fesztivál

Kecskemét város díja: Jirí Barta: A padláson
A legjobb egész estés játékfilm díja: Dominque Monféry: Eleonóra titka
A legjobb Tv-speciál díja: Izabella Plucinska: Esterházy
Az Országos Diákzsűri díja: Chico és Rita

10. Kecskeméti Animációs Filmfsztivál 
    
A fesztivál nagydíja: Illés István: track32 

Kategóriadíjak
    
Rövidfilm: M Tóth Éva: Zenit
Tv-sorozat: Horváth Mária: Magyar népmesék / Szóló szőlő, mosolygó alma,  csengő barack
Diplomafilm: Wonház Annamária: Falun
Videoklip: Kostil Danila: The Kolin - Jimmy
Alkalmazott animáció: Bogdán Zoltán: Ozone Network

Különdíjak
    
A legjobb forgatókönyvért: Molnár Tünde: Simon vagyok
A legjobb zenéért: Pacsay Attila (Tari Zsófia: Szofita Land) 
A legjobb animációs munkáért: Nagy Lajos, Szilágyi Varga Zolán: A világlátott egérke / Az óriások fogságában
A legjobb 3D: Tóth Roland: Gondolatok a pincében
A legjobb vágásért: Czakó Judit (Szederkényi Bella: Orsolya) 
A legjobb első filmért, a legszínvonalasabb képi formanyelvért, a legjobb kísérleti filmért a zsűri nem osztott ki díjat.

Egyéb díjak
    
A Magyar Filmkritikusok díja: Békés Rozi: Villamos; dicsérő oklevél: Molnár Tünde: Simon vagyok
A Gyermekzsűri díja: Rofusz Ferenc: Ticket
Az Országos Diákzsűri díja: Wonház Annamária: Falun
Közönségdíj: Horváth Mária: Magyar népmesék / Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack
Kecskeméti Televízió különdíja: Szoboszlay Eszter: Boltosmesék
A budaörsi Illyés Művészeti Akadémia díja a diplomafilm kategóriában: Kiss Virág: Változás
Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió: Tóth-Pócs Judit és Roland: Bíborcsiga
A Nemzetközi Zománcművészeti Műhely: Szoboszlay Péter a 100 éve történt című sorozat Császári, királyi, udvari szállító
Best Hollywood DVD-csomag és Toon Boom Storyboard Pro szoftver: Nagy Lajos, a Magyar népmesék A selyemrét című epizód rendezője
Az ASIFA Hungary díja: Tóth Roland: Gondolatok a pincében
Harsányi Zsuzsanna festőművész alkotása: M Tóth Éva: Zenit

SZAFT

1. díj: Gutema Dávid: Blockheads
2. díj (megosztva): Németi Fanni: Zenei átiratok - Pötty; Varga Attila: Lázadás
3. díj: Bessenyei Kati: Elnézést!