A Felvonó című román film - amely egy elhagyatott területen lévő teherliftben rekedt kamaszfiú és -lány klausztrofób kamaradrámája - rendezője, George Dorobantu először arról beszélt műve sajtóvetítése után, hogy a projekt mindössze 200 euróból valósult meg: egyedül a lift padlózatára lerakott linóleumért, a lámpákért és a nyersanyagért fizettek.
A körülbelül 5-6 évvel ezelőtt Londonban valóban megtörtént eset alapján született színdarab nyomán készült film eredeti helyszínen, egy színház liftjében forgott, mindössze ötfős stábbal (két színész, rendező-operatőr-vágó, forgatókönyvíró-koproducer, producer).
Dorobantu azt is elmondta, az alkotók közül senki sem végzett semmilyen filmes iskolát, ez a film volt tulajdonképpen az ő iskolájuk. A 75 perces színdarabhoz képest pedig a filmen annyiban változtattak, hogy tíz percnyi plusz anyagot adtak hozzá, ezek főleg különféle vizuális átkötő elemek, illetve a flash-backekhez használt külső felvételek voltak, amelyekkel filmszerűbbé tették az alapanyagot.
Sokat változtattak ezenkívül az előadásmódon is, hiszen a két főszerepet a filmváltozatban is az a két fiatal színész játszotta, aki színpadon is, ennek megfelelően nagyon hangosan és nagy gesztusokkal játszottak, amit sokkal visszafogottabbá kellett tenni. Következő filmjéről Dorobantu annyit árult el, hogy már elkezdődtek a munkálatai, és egy posztapokaliptikus road-movie-ról van szó.
A Kasztner meggyilkolása című dokumentumfilm, Gaylen Ross munkája a magyar zsidó Kasztner Rezsőről szólt, aki a II. világháborúban az ún. Kasztner-vonaton több mint 1600 zsidó honfitársát mentette meg, de mikor később Izraelben telepedett le, kollaboránsként megbélyegezték, mivel az életmentés érdekében nácikkal, köztük például magával Eichmann-nal is kénytelen volt egyezkedni. Kasztner egy bírósági tárgyaláson próbálta becsületét megvédeni, majd 1957-ben Tel-Avivban egy fanatikus fiatalember agyonlőtte.
A sajtóvetítést követően Gaylen Ross rendező elmondta, hogy úgy talált rá a témára - amelyről amerikaiként korábban egyáltalán nem hallott -, hogy éppen egy másik filmen dolgozott, amely a svájci bankok és a holokauszt kapcsolatáról szólt, és ekkor említette valaki, hogy a Kasztner-vonat utasa volt. Ezután többen figyelmeztették, hogy túlságosan kényes ez a Kasztner-téma, ami csak még inkább felkeltette az érdeklődését.
A rendezőnő beszélt arról is, hogy filmje elsősorban anyagi okok miatt készült szokatlanul hosszú időn, nyolc éven keresztül, de ez a tény ezúttal áldásosnak bizonyult, hiszen ennyi idő alatt Izraelben sokat változott Kasztner Rezső megítélése, és így ezt is be tudta mutatni a filmben (a Yad Vashem intézmény például 2001-ben még nem volt hajlandó emléket állítani Kasztner Rezsőnek, amit aztán a későbbiekben pótoltak).
A beszélgetésen jelen volt a film főhősének lánya, Zsuzsi Kasztner is, aki azt mondta: korábban több film is készült már az apjáról, de ő eddig egyikbe sem szólt bele. Amikor Ross filmjét először megnézte, megdöbbent, mert nem ezt várta, de később megnyugodott, mert úgy érezte: a rendezőnek sikerült megmutatnia, milyen nagyszerű ember volt Kasztner Rezső, anélkül, hogy ezt szó szerint kimondaná. De megjelent Lőb László is, aki egyike volt az 1944 nyarán Svájcba induló Kasztner-vonat utasainak, és egy Angliában idén novemberben megjelenő könyvet is írt a témáról. Lőb véleménye szerint még mindig nagyon sok a dezinformáció, a tudatlanság Kasztner Rezső személyével kapcsolatban, és ezért tartja fontosnak ezt a filmet.
Gaylen Ross rendezővel és Zsuzsi Kasztnerrel a Kasztner meggyilkolása március 30-i, 20.30-as vetítését követően az Örökmozgóban a nagyközönség is találkozhat. A Titanicon korábban mások mellett például Gryllus Dorkával vagy Taylan Barman török születésű belga rendezővel vehettünk részt közönségtalálkozón.
