Verzió dokumentumfilm fesztivál

Film

A Verzió dokumentumfilm fesztivál idén is délelőtti DIÁK VERZIÓ-ra, azaz délelőtti DIÁK MOZI-ba hívja a középiskolásokat. Minthogy a film kiváló szemléletformáló eszköz, átélhetővé, élményszerűvé teszi, ezáltal megkönnyíti elvont fogalmak, tartalmak megértését. Ilymódon a dokumentumfilm vetítéssel egybekötött alternatív tanóra kiválóan illeszkedik a társadalomismeret modulba, és lehetőséget nyújt arra, hogy
? felkeltse a kevéssé fogékony diákok érdeklődést a történelem és társadalomismeret iránt
? a diákok és tanáraik új ismereteket szerezzenek, illetve a meglévő történelmi tudást elmélyítsék, minthogy minden vetítést beszélgetés követ a téma szakavatott ismerőjével
? a diákok és tanáraik nyílt vitában fejthessék ki véleményüket a látottakról
? a vetítést követő beszélgetések révén fejlődjék a diákok érvelési képessége, illetve az árnyalt, de ugyanakkor határozott véleményformálás iránti igény.

Ezért ajánlja délelőtti vetítésein az alternatív történelem, irodalom, vizuális kultúra - média ismeret vagy osztályfőnöki órák lehetőségét a VERZIO. A szervezők várják a téma iránt érdeklődő tanárokat diákjaikkal együtt!

A Verzió fesztivál 58 filmjéből 4 kortárs dokumentumfilmet, valamint egy 1956-ot bemutató filmválogatást vetít a DIÁK VERZIÓ két helyszínen, a Toldi Moziban és az OSA Archivumban.

TOLDI MOZI
(Budapest V. Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.)

2006. november 8. szerda, 10.00 és 13.00 óra, Nagyterem
Made in China
r.: Micha Peled, amerikai, 2005, 87 perc (eredeti cím: China Blue)
A Made in China felirat ma már nem csak az olcsó vackok hátoldalán díszeleg. Multik márkás termékeik gyártását teszik át Kínába, ahol tárt karokkal várják a nyugati befektetőket, akiket az olcsó munkaerő csábít oda. A parasztok milliói küldik gyerekeiket távoli városokba, hogy ott ?boldoguljanak?. Az amerikai filmrendező kamerájával egy nyugati piacra dolgozó varrodában azt követi nyomon, hogyan készül a farmernadrág. A varroda tulajdonosa és vezetője a gazdasági elit tagja ? ?megcsinálta magát?. Parasztgyerekből lett rendőrfőnök, majd vállalkozó. A 16 éves Jázmin egyetlen vödörrel a kezében indult munkát keresni a nagyvárosba. Újonc a varrodában, napi 16-18 órát köteles dolgozni. Abban reménykedik, hogy sikerül annyit összeszednie,
hogy az ünnepekre hazautazhasson. Az irdatlan farmerkupac alatt el-elbóbiskol. A film nem csak bemutatja, de átélhetővé teszi, hogyan élnek ma tizenévesek milliói Kínában, a világ legnépesebb országában.angolul, magyar hangalámondással

2006. november 8. szerda, 10.00 és 13.00 óra, Kisterem / november 9. csütörtök, 10.00 és 13.00 óra, Nagyterem
Afro Reggae
r.: Jeff Zimbalist és Matt Mochary, amerikai-brazil, 2005, 80 perc
A film bemutat egy embert és egy mozgalmat, egy megosztott várost és egy egyesülő városnegyedet. A film hősét, Andresont családtagjainak és barátainak halála kísérti: mindannyian gyilkosság áldozatai lettek. Anderson Sá egykori drog díler ifjúsági mozgalmat indít el maga körül Rio de Janeiro legrettegettebb nyomornegyedében. Hiphop zenéjével, az utca ritmusával és a
fekete-afrikai tánccal rázza fel a közösséget, hogy ne tűrjék a drogbandák zaklatásait, a rendőri erőszakot és az elnyomást.
A remény hajnalán Sá végzetesnek látszó balesete azzal fenyeget, hogy a nyomornegyedbe visszatér a kilátástalanság.
portugál, angol felirattal, magyar hangalámondással

2006. november 9. csütörtök, 10.30 és 12.00 óra, Kisterem / november 10. péntek, 10.00 és 11.30 óra, Nagyterem
Frontvonalak ? Laosz
r.: Ruhi Hamid, angol, 2005, 30 perc
Az angol filmrendezőnő megrázó filmje ismeretlen világba kalauzolja a nézőt. Laosz hegyvidéki dzsungeleiben él egy nép, a hmongok, akik nemcsak üldözőik elől menekülnek, de az egész világ elől rejtőzködnek ? immár húsz éve. A hmongok közösségét azért is fel kell fedezni, hogy megmenekülhessenek az éhínségtől és a kezeletlen betegségektől. A rejtekhely, a hegyvidéki falu
a vietnámi háború vége óta létezik. A hatvanas évek végén a laosziak egy csoportja az amerikaiak oldalán vett részt a háborúban.
A Pathet Lao győzelmét követően az amerikai hadsereg távozott, helyi segítőik, a hmongok viszont közellenséggé váltak a kommunista országban: a hadsered vadászik rájuk. Számukra a háború mindmáig tart.
A filmrendező felfedező útra indul, hogy megmutassa, milyen ellentmondásos következményei lehetnek a külső katonai beavatkozásnak, amelyet a segítségnyújtás nevében hajtanak végre. Feltárja, hogy a ?szabadságot mindenkinek? elvének hirdetői, amennyiben csak saját szabadságukkal törődnek, megtévesztik a világot. A film csúcspontja az a jelenet, amikor a forgatócsoport találkozik a falu lakosságával, akik több mint húsz éve nem találkoztak senki idegennel. A hmongok második, harmadik generációja él és nő fel immár ebben a börtönben. Sírás, zokogás és a lombok suhogása tölti be a hegyoldalt.
Döbbenetes erejű film, szolgáljon tanulságul a másokon segíteni akaróknak. Angolul, magyar hangalámondással

2006. november 10. péntek, 10.00 és 12.00 óra, Kisterem
Titkos népirtás
r.: Alexandre Dereims, 2006, francia, 52 perc
Burmában a hatalmon lévő katonai junta hatvan éve üldözi és módszeresen irtja az egyik nemzeti kisebbséget, a kareneket.
A KNLA, azaz a Karen Nemzeti Felszabadító Hadsereg elkeseredett harcot vív a hatalmon lévő katonai junta ellen. A buirmai hadsereg elsősorban a civil lakosságot támadja Karenföldön. A katonák kifosztják, megerőszakolják, kínozzák vagy kivégzik a falusiakat, házaikat felgyújtják. Manapság 300.000 karen menekült próbál életben maradni a Thaiföld határán lévő hegyekben,
a dzsungelben. Éhínség, malária pusztít. Burma karenek lakta vidékeire semmilyen segélyszervezetet nem engednek be, semmilyen nemzetközi élelmiszer-, vagy gyógyszerszállítmány nem érkezik, s a thai határőrök mindent megtesznek, hogy senki ne jöjjön át a határon. A film titokban készült. Célja tanúbizonyságot tenni egy sokat szenvedett népcsoport szenvedéseiről, valamint ráirányítani a figyelme: Burmában népirtás folyik. Angol nyelven, magyar hangalámondással

OSA ARCHIVUM / GOLDBERGER-HÁZ
(Budapest V. Arany J. U. 32.)

2006. november 8-10., 10.00 és 12.00 óra
1956 a szemtanúk, a Kádár-kor
és az 1989-es rendszerváltók szemével
dokumentumfilmek, archív amatőr felvételek,
filmhíradók, video szamizdat

A forradalom képei (6 perc)
Archívumok mélyéről 2005-ben előkerült, eddig nyilvánosan nem vetített felvételek 1956 októberéből-novemberéből.
1956 a BBC kamerájával (14 perc)
A forradalom utolsó napjaiban forgatott a BBC stábja Sopronban, Győrben, Magyaróváron és az osztrák határon. Forradalmárok és az óvári sörtűz túlélői nyilatkoztak George Mikes-nek. A film 56 egyik legmegrázóbb dokumentuma.
angol hang, magyar felirattal

56 budapesti amatőrfilmsek szemével (kb. 10 perc)
Szilas József, Dudás László, Ivándy Gyula és mások megrázó erejű képei a szétlőtt Pesten és Budán készültek a forradalom napjaiban, 56 telén és 57 tavaszán. Romok, temetések, kórházak ? temetetlen hullák és sírok az utcákon. A harcok főbb helyszínei az amatőr filmesek tekercsein.
amatőr filmek, néma

1956 -1957-58-ból nézve (10 perc)
Május elsejei fölvonulásokon és április 4-diki ünnepségeken Kádár János százezrek előtt értékeli a helyzetet:
?a munkásosztály győzelmet aratott az októberi ellenforradalmi támadás fölött.?

1956 - a rendszerváltás előtt, 1988-ban és 1989-ben (kb. 20 perc)
Ellenzéki tüntetések 1988-ban: június 16-án, Nagy Imréék kivégzésének napján és október 23-án, a forradalom kitörésének napján. 1989. június 16: Nagy Imre és társai újratemetése a Hősök terén és a 301-es parcellában.
(részletek)

A délelőtti vetítésekre - csoportos jelentkezés esetén (15 főtől) 50 %-os kedvezményt biztosítanak.
A belépő ára így 200 ft/ fő. Amennyiben az Önök iskolájából minimum 40 fő érkezik, a részvétel ingyenes.
További információ: www.verzio.ceu.hu