Vetítések a Fugában

Film

 

Az elmúlt évtizedben egymás után több, építészettel foglalkozó valós és virtuális hely alakult, és az eredetileg képzőművészetre szakosodott intézmények közül is egyre többen adnak lehetőséget építészeti bemutatkozásoknak, mindez azonban nem jelenti azt, hogy ez a piac telített lenne. 

Az új galéria munkatársai szerint nem konkurenciája lesz a már működőeknek, hanem egy eddig nem megfogalmazott lépték és értékrend befogadójává kíván válni. A Fuga elsőrendű üzenete: az építészet a kultúra elválaszthatatlan része. A szervezők a különböző művészeti ágakból érkező kortárs alkotók bemutatásával az építészet és a társművészetek kapcsolatát kívánják tehát erősíteni. 

Ennek jegyében filmvetítéseken is részt vehetünk az új kultúrközpontban, ahol Örökmozgó építészet címmel indult vetítéssorozat. Az építészet és a film egyaránt a vizuális művészetekhez tartozik, s mindkettőnek van praktikus oldala is. Az építészeti filmezés e két terület közös részhalmaza. A filmklubban ? melynek vezetői Csontos Györgyi és Csontos János ? olyan építészeti és urbanisztikai tárgyú alkotásokat vetítenek, melyek televíziós vagy egyéb konkrét céllal készültek, nem kötődnek konkrét alkalmakhoz, de változatlanul aktuálisak. E mozgóképes produkciók alkotóit és résztvevőit kéthetente, hétfőn esténként a vetítést követő közös, oldott beszélgetésre is várják. 

Részletes program: 

November 9., 19.00: Madzin Attila és Vámos Dominika: A Bauhaustól a Szentföldig ? Portré Molnár Farkasról (2000, 56 perc). Vendégek: az alkotók. Tartalom: Molnár Farkas a két világháború közötti új magyar építészet kimagasló képviselője, aki Weimarban vált Bauhaus-tanítvánnyá. Ígéretesen induló pályáját a II. világháború szakította meg végérvényesen. Az utókor számára főként forradalmian modern családi házai, nyaralóépületei ismertek. 

November 23., 19.00: Osskó Judit: Unokáink is látni fogják (25 perc). Vendég: az alkotó. Tartalom: Az YBL- és Prima Primissima-díjas építész-szerkesztő korszakos televíziós sorozata olyan építészlegendákat rögzített, akik már nincsenek közöttünk. Osskó Judit az 1977 óta készített portréiból kínál ízelítőt. 

December 7., 19.00: Csontos Györgyi és Csontos János: A mindenség modellje ? Kortárs templomépítészet (építészeti etűdök, 50 perc). Vendégek: Wesselényi-Garay Andor építészetkritikus és Csanády Gábor építész. Tartalom: A hasonló című átfogó kiállításnak az év első felében a debreceni Modem adott helyet. Háromtucatnyi templomi zenére komponált klipjei a nagyszabású kiállítás mozgóképes anyagának részét képezték, megannyi építészinterjúval kiegészülve. Az etűdök a karácsonyi készülődés hangulatában mutatnak meg ismert és kevéssé ismert templomokat az elmúlt húsz esztendőből, a rehabilitálás szándékával.