Viareggiói filmfesztivál: díjat kap Mészáros Márta és Jancsó Miklós

Film

(MTI) - Az új olasz filmes mustrán a legfeljebb a harmadik filmjükhöz érkezett rendezők indulhatnak 2009-ben és 2010-ben készült alkotásaikkal.
    
"Nem szándékunk versenyezni a velencei vagy a római filmfesztivállal. A most útjára indított szemle a fiatal rendezőknek és főleg a fiatal közönségnek szól" - fogalmazott Pier Marco De Santi, a Viareggio EuropaCinema 2010 művészeti igazgatója,  a pisai egyetem olasz filmtörténeti tanszékének professzora.
    
 Köntörfalak

Nyolcvan film nevezett, közülük tizenhármat válogattak be Albánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Horvátország, Németország, Lengyelország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovénia és Magyarország képviseletében. Dyga Zsombor Köntörfalak című filmje az idei Magyar Filmszemlén négy elismerést is kapott: megosztva a legjobb rendezői díjat, Elek Ferenc a legjobb férfi alakításért járó elismerést, Czakó Judit pedig a legjobb vágónak járó Arany Ollót és a Film.hu internetes közönségszavazásán is ez a film lett a legjobb.
    

A Viareggióban látható alkotásokat itáliai, illetve európai egyetemek film- és színművészeti szakos hallgatói díjazzák. A zsűriben a pisai és a bolognai egyetemen Erasmus-ösztöndíjjal tanuló magyar hallgatók is részt vesznek. A mintegy száz olasz és külföldi egyetemista munkája a filmek fordítására és a szemle szervezésére is kiterjed. A toszkán általános iskolák diákjainak négy filmvetítést is tartanak.
    
"A kilencvenes években született fiatalok azt sem tudják, ki volt Vittorio De Sica, ezért esténként a nagyokat mutatjuk be" - magyarázta De Santi.
    

atemetetlenhalott_film_01.jpg
A temetetlen halott

Az olasz Carlo Lizzani és a Taviani-testvérek mellett a nemzetközi mesterek között Mészáros Márta és Jancsó Miklós alkotásait vetítik le. Október 14-én Mészáros Márta 2004-es rendezése, A temetetlen halott lesz látható, a vetítés kapcsán a közönség találkozhat az alkotóval, akinek átadják Lucca megye Viareggio EuropaCinema 2010-es díját, majd levetítik a kitüntetett alkotó Utolsó jelentés Annáról (2009) című filmjét is.
    


szegenylegenyek_film_01.jpg
Szegénylegények

Október 15-én Jancsó Miklós Még kér a nép című 1972-es moziját vetítik le, ami után a rendezővel a zsarnokságról Giulio Marlia filmkritikus beszélget. Este Jancsó átveszi Toscana tartományi elnökének díját, és levetítik a Szegénylegények (1965) című filmet. Lucca városában október 19-23. között ezeken kívül Jancsó öt és Mészáros négy filmjét mutatják be.
    

"Viareggiót eddig üdülőhelyként és a nálunk tartott farsangi felvonulásról ismerték. A Puccini-fesztivál és a viareggiói irodalmi fesztivál után ezzel az újfajta filmszemlével igyekszünk európai kulturális pólussá válni" - nyilatkozta a toszkán város alpolgármestere, Ciro Costagnola.